22_03_29_erdmost_nincskep

Bibliatábor kisiskolásoknak

22_03_29_erdmost_nincskep

Bibliatábor kisiskolásoknak

Az Érdi Adventista Gyülekezet évek óta rendez szünidei tábort 6-12 éves gyerekeknek a Hivatalnok utcában. Az ingyenes, nem csak gyülekezeti tagoknak szóló rendezvény iránt idén is sokan érdeklődtek: július első hetében harmincöt gyermek vett részt a bibliatáborban, közülük sokan visszajáró vendégek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tábort Gyürüs István lelkész és felesége, Panni vezette, a lelkész házaspárnak nyolc gyülekezeti tag segédkezett a tábor levezénylésében. A szabadtéri játékok mellett éneklés, zenélés, bibliai történetek feldolgozása várt a gyerekekre – ez utóbbiak a családdal voltak kapcsolatosak.

– Négy témát jártunk körbe: a családon belüli kivételezés, a szorgalom, a nagyszülők szerepe, illetve az ima fontossága a család életében.Tanultunk énekeket is, rövid jeleneteket, verseket, és ezeket a tábor zárásaképp, szombaton mutattuk be a szülőknek – mondta Gyürüs Istvánné Panni, hozzátéve: a kirándulás sem maradhatott el, idén a Budakeszi Vadasparkba látogattak el a gyerekekkel.

Nagy hangsúlyt helyeztek a kézműves foglalkozásokra is, az újrahasznosítás jegyében: konzervdobozokból tolltartót, gyógyszertári krémes dobozból ékszertartót készítettek, borítékokat, füzeteket díszítettek. A legkisebbek színezhettek, különféle feladatlapokat tölthettek ki.

A gyerekeknek nem kell várniuk a következő nyárig arra, hogy találkozzanak: az Érdi Adventista Gyülekezet ősztől havi rendszerességgel találkozókat tart majd a gyerekeknek és szüleiknek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email