22_03_29_erdmost_nincskep

Ádám Katalin: Az írógép és én

22_03_29_erdmost_nincskep

Ádám Katalin: Az írógép és én

Bemutatkoznak az ÉRD MÉDIACENTRUM munkatársai

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hétéves vagyok, ülök nagyapám patinás íróasztalánál, két ujjal verem a már akkor is antiknak számító írógép kerek billentyűit. Készül az újság. A hátuljára piros filccel ráírom: fogyár 1.50. Gimnazista nagybátyám ingyen is hozzájut, a haverjaival jókat röhögnek (ezt persze csak felnőtt fejjel tudom meg).

Felső tagozatban egy időre eltemetem az írást, óvó néninek készülök. A továbbtanulási tájékoztatót lapozgatva elbűvölten láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy egyes közgazdasági szakközépiskolákban gyors- és gépíró ágazat is van, ahol megtanítanak tíz ujjal gépelni. Azonnal megszületik a döntés, nekem ez kell, még akkor is, ha olyan undok tárgyakat kell tanulnom, mint a számvitel vagy a politikai gazdaságtan (utóbbit egyébként nagyon megszerettem, a tanáromnak hála).

Soha egy sort sem küldtem se évkönyvbe, se iskolaújságba. Érettségi után elmentem egy évre képesítés nélküli óvónőnek, mellette írogattam csak úgy magamnak, szórakozásból. Hogy mégis újságíró lettem, az a véletlen műve. Huszonkét éves voltam, egy művészeti menedzserképző végzős diákja. Azon törtem a fejem, mi legyen, ha meglesz a diplomám, amikor egyik iskolatársam a szokásos büfés beszélgetés közben megemlítette, egy női lapnak ír. Ez az, gondoltam magamban, ezt én is kipróbálnám. Egy hónap múlva már egy napilap hétvégi magazinjánál gyakornokoskodtam.

Első cikkemben azt kellett körüljárnom, hogy a gépi vagy a kézi autómosás-e az üdvözítőbb télvíz idején. (Ne is kérdezze a kedves olvasó, fogalmam sincs, melyik mellett törtem pálcát). Dacára, hogy első élményeim sokkolóak voltak (interjút kellett készítenem egy celebbel, akin még én, a nyeretlen kétéves is láttam, hogy végig hazudik, és rémes PR-sajtótájékoztatókra kellett járnom, míg meg nem szereztem a szükséges gyakorlatot), megszerettem a szakmát, és jól megtanultam az alapokat. Számítógépe csak a szerkesztőnek volt, internetelérése talán még neki sem, muszáj volt elsőre jól és tömören írni, vagy gépelhettem újra az egészet. Kiváló iskola volt. Sokkal többet tanultam itt, meg aztán a napilapoknál, ahol folytattam, mint a főiskolán vagy az újságíró suliban.

Aztán Érdre költöztünk, megszülettek a lányaink, és tudtam: mellettük már nem opció, hogy este tizenegyig dolgozzak egy napilap szerkesztőségében. A kezembe került a helyi újság, és arra gondoltam, ez nekem való. Ez a mikro- és egyben makrovilág, családias, de változatos, ahol mindenkit ismerek, de épp ezért megunhatatlan. Tizennégy éve már, hogy így döntöttem, és most is pont ugyanúgy élvezem és szeretem, hogy Érdről és Érdnek írhatok, mint az első évben. És ha nagyapám régi íróasztalára nézek, ahol még mindig ott áll a régi írógép, eszembe jut, hogy ez a matuzsálem indított el a pályán.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email