22_03_29_erdmost_nincskep

1200 köbméter hulladékot számoltak fel

22_03_29_erdmost_nincskep

1200 köbméter hulladékot számoltak fel

Az érdi önkormányzat 20 millió forintot nyert pályázati forrásból illegális hulladék felszámolására, melyet az ÉTH szállított el. Mint a szolgáltató ügyvezetőjétől megtudtuk,1200 köbméter hulladékot számoltak fel a városi akcióban, míg a civilek összefogásának első állomásán közel 200 köbméternyit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Csókai Viktor az Érd Tv érdeklődésére elmondta, az önkormányzati pályázaton 480 köbméter illegális hulladék felszámolására pályáztak, amely maradéktalanul meg is történt és a szolgáltató számos lerakót megszüntetett, végül közel 1200 köbméternyi hulladékot szállítottak el.

Mint az ügyvezető kifejtette, a mennyiségbeli különbséget az okozza, hogy egyrészt nem mérték fel megfelelően a mennyiséget, másrészt a pályázat benyújtása óta az illegális szemetelők is növelték a hulladék mennyiségét.

Kitért a civil szervezetek közös akciójára is, melynek első hetében az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület tisztított meg három helyszínt, majd a március 13-i hosszú hétvégén az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete a Fundokliában, a Kolozsvári és Zólyomi utcákból tüntet el 170 köbméternyi szemetet. Ezt követően pedig március 21-én az Érd és Környéke Horgászegyesület tagjai a Kakukk-hegyet, a Duna-partot és az M6-os autópálya menti szakaszt tisztítják meg a hulladéktól.

Az akció első állomásával kapcsolatban Csókai Viktor azt mondta, volt olyan hely, ahol egyetlen este alatt a duplájára emelkedett a civilek által összeszedett hulladék, mert a környékbeliek is odahordták a szemeteiket.

„Ez az ÉTH-nak nagy kiesés, mert a szerződés és a pályázat is kötött, ezért minden olyan hulladék, amit a szerződésen felül kell elszállítaniuk, az az ÉTH-ban veszteséget okoz” – mondta Csókai Viktor.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email