22_03_29_erdmost_nincskep

10 éves az IRKA

22_03_29_erdmost_nincskep

10 éves az IRKA

Idén ünnepli tizedik születésnapját az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóirat. A jubileum alkalmából a Czabai kertben gyűltek össze az irkások, ahol díjak átadására, rögtönzött kiállításra és végre baráti beszélgetésekre, személyes találkozásokra is sor került.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Daróczi Márta, az Irodalomkedvelők klubjának vezetője az Érdi TV kérdésére válaszolva elmondta, bár egy hónappal ezelőtt már tudtak találkozni, de az azt megelőző időszakot igen nehezen élték meg. A Poly-Art Alapítvány 25. jubileumi gála műsorát is le kellett mondaniuk, hiszen három nappal előtte rendeltek el országos zárlatot a járvány miatt. „Azonban online tudtuk tartani a kapcsolatot, felolvasó esteket tartottunk és irodalmi játékokat játszottuk az interneten keresztül, de felemelő érzés újra együtt lenni.”

Az IRKA 2011 januárjában alakult, Daróczi Márta elmondta, hogy azóta olyan nagy tehetségekkel hozta őt össze a sors, amit korábban nem is gondolt volna. Hozzátette, hogy nagyon megkönnyítik a dolgát a különböző rovatok szerkesztői, hiszen mindenki gondozza a saját rovatát. „Ezt ünnepeljük most, és azt, hogy közös erővel, ilyen remek embereket tudtunk ide hívni Érdről és vonzáskörzetéből. Nekem nem kell senkinek könyörögnöm, hogy csináljanak valamit, hanem önként jelentkeznek.”

A Czabai-kertben egy rögtönzött Poly-Art kiállításra is sor került, egy kerítésen kaptak helyet a művészek alkotásai is, főként azért, hogy az ide érkezők láthassák, milyen remek festők tevékenykednek Érden és vonzáskörzetében.

Az összejövetelen a Poly-Art induló alapozta meg a jó hangulatot, majd köszöntő beszédek hangzottak el, és különféle elismerések átadására is sor került. Bár nem minden díjazott tudott megjelenni, a hiányzók természetesen később kapják meg az elismerést.  

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email