22_03_29_erdmost_nincskep

Zúgjatok harangok – rockoperával ünnepelt a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Zúgjatok harangok – rockoperával ünnepelt a VMG

A Vörösmarty gimnáziumban már hagyomány, hogy egy-egy nemzeti ünnepünkre színdarabbal, előadással készülnek a diákok, amit a Szepes Gyula Művelődési Központban adnak elő. Idén a Kormorán együttes Zúgjatok harangok című rockoperájával ünnepeltek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az előadás különlegessége az volt, hogy a diákok nemcsak előadták, elénekelték a rockoperát, hanem ők maguk zenéltek. A darabban mintegy harmincöt diák szerepelt, köztük a Forrás Néptáncegyüttes tagjai – tudtuk meg az előadás rendezőjétől, Benczéné Dizseri Márta magyar, német szakos tanárnőtől, aki kiemelte azt is: a komoly technikai hátteret az iskola stúdiójában tevékenykedő tanulók biztosították.

– Nagy fába vágtuk a fejszénket azzal, hogy ezt a rockoperát adtuk elő. Azért mertünk belevágni, mert nagyon sok tehetséges zenész diákunk van, nagyon erős a kórusunk, és profik a stúdiósaink is. Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője pedig azzal támogatott minket, hogy engedélyezte a darab előadását – tette hozzá a tanárnő.

A rockoperát nemcsak a VMG-sek láthatják: hagyomány, hogy amikor a gimnázium diákjai meglátogatják szászrégeni testvériskolájukat, ajándékba egy-egy darabjukat viszik magukkal.

– Fontosnak tartjuk, hogy rangot adjunk nemzeti ünnepeinknek, úgy, hogy az a gyerekeket is megérintse, és maradandó élmény legyen – zárta szavait Benczéné Dizseri Márta.

Tekintse meg képgalériánkat a március 14-ei előadásról:

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email