22_03_29_erdmost_nincskep

Várják a jelentkezőket a szépségversenyre

22_03_29_erdmost_nincskep

Várják a jelentkezőket a szépségversenyre

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Augusztus 20-ig még várják a jelentkezőket. Június elsejével ugyanis elindult a jelentkezés a IV. Pest Megye Szépe választásra. A szervezők olyan, Budapesten vagy Pest megyében élő hajadon, gyermektelen hölgyek jelentkezését várják, akik a 18. évüket már betöltötték, de legfeljebb 26 évesek – mondta el a versenyigazgató. Bada Zoltán hozzátette: az idei évtől a kisebb, nem látható, vagy jól takarható helyen lévő tetoválás nem kizáró ok.

Bada Zoltán elmondta, hogy a gálán ez alkalommal is három körben lépnek színpadra a résztvevők, három különböző ruhában. A versenyigazgató kiemelte, hogy a szokásoknak megfelelően ezen a versenyen fürdőruhás felvonulás nincs.

A verseny döntőjét 2021. január 9-én, szombaton a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban tartják majd, nagyszabású gálaműsor keretében. Bada Zoltán elmondta még, hogy a felkészülés során kiemelt figyelmet fordítanak a járványügyi helyzet alakulására, és a gála csak akkor marad el, ha a központi rendeletek annak megtartását nem teszik lehetővé.

Hallgassa meg az ÉRD FM 101.3 interjúját az alapító-versenyigazgatóval!


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email