22_03_29_erdmost_nincskep

Több száz milliós fejlesztés a hulladékgazdálkodásban

22_03_29_erdmost_nincskep

Több száz milliós fejlesztés a hulladékgazdálkodásban

Egy KEHOP-pályázatnak köszönhetően 2,4 milliárd forintot fordíthat Érd a várost és térségét érintő komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére. Ebből az összegből nettő 697 millió forint értékben tizenhét jármű beszerzésére kötött szerződést szerdán Érd polgármestere és Seres László János, a Seres Gépipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint T. Mészáros András polgármester elmondta, hét tömörítőlapos felépítményes hulladékgyűjtő, két görgős konténerátemelő felépítményes tehergépkocsi, egy nyergesvontató, egy kétkaros konténerátemelő felépítményes tehergépjármű, két tömörítőlapos felépítményes hulladékgyűjtő jármű, egy emelőhátfalas, platós szállítójármű, két konténerszállító pótkocsi és egy mozgópadlós félpótkocsi érkezik hamarosan Érdre.

A nyertes pályázatnak köszönhetően jelentős előrelépés történhet a szelektív hulladékgyűjtésben, hiszen nemcsak járművek érkeznek Érdre, hanem – szintén a projekt keretében – olyan edényzet is, amely az üveg visszagyűjtésére lesz alkalmas. A polgármester elmondta azt is: reméli, hogy a közeljövőben nemcsak az üveg, hanem a zöldhulladék háztól való elszállítását is meg tudják majd oldani.

Seres László János ügyvezető a szerződés aláírását követően elmondta: cégük száz százalékosan magyar tulajdonú vállalkozás, huszonnyolc éve foglalkoznak hulladékgyűjtő eszközök gyártásával, fejlesztésével. Az uniós szabványnak megfelelő autókat és a  felépítményeket folyamatosan gyártják, illetve tartanak készleten is, így mire megkezdődik a nyári szezon, az ÉTH már tudja használni az új gépeket.

Mint Pató Simon, az ÉTH cégvezetője hangsúlyozta, húsz éve dolgoznak a Seres Kft. járműveivel, és nagy megelégedéssel használják őket. Pató Simon elmondta azt is: jelenleg az ÉTH-nak huszonhárom gépe van, így az új járművek jelentősen növelik a cég eszközparkját.

A szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztését illetően Pató Simon elmondta: a pályázat keretében 23500 darab üveggyűjtő edényzet érkezik majd Érdre, ami az összes érdi – és várhatóan diósdi – háztartást lefedi majd.

A projekt a KEHOP-3.2.1-15-2016-00008 „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Érd Város térségében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” pályázat keretében valósulhat meg. A pályázat nemcsak Érd Megyei Jogú Város hulladékgazdálkodási rendszerét teszi fenntarthatóbbá, hatékonyabbá, hanem integrált módon szerves részét fogja képezni az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Társulásnak, ami a regionális hulladékgazdálkodási rendszer újragondolása, és a közszolgáltatás hatékonyabb ellátása érdekében Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat kezdeményezésére 2017. februárjában 18 településsel alakult.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email