22_03_29_erdmost_nincskep

Teljes közműcsere a Szapáry utcában

22_03_29_erdmost_nincskep

Teljes közműcsere a Szapáry utcában

Megkezdődött a Szapáry utca teljes körű felújítása: jelenleg a közműcserék, a vízvezetékek cseréje történik, majd a szegélyezést követően hamarosan aszfaltréteg kerülhet az utcára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Antunovits Antal képviselő választókerületi alapjából valósulhat meg a Szapáry utca teljes körű közműcseréje és aszfaltozása. A képviselőtől megtudtuk, hogy ugyan rövid utcáról van szó, mégis nagyobb beruházás zajlik itt, ugyanis a teljes csőcserét el kell végezni.

– Elkezdődtek a munkálatok, a vízelvezetés is megvalósul az utcában, ez az egyik oldalon már el is készült, illetve a szegélykövek lerakását is megkezdték már a szakemberek. Itt nagyon öreg csövek vannak, a víz főnyomócsövét ki kellett cserélni, a lakók ezután már a műanyag csőre csatlakozhatnak rá. Miután a vízügyi szakemberek jelzik, hogy a terep elkészült, akkor folytatódhat a szegélykövek lerakása, utána pedig aszfaltréteg kerülhet az útra – emelte ki Antunovits Antal, aki hozzátette, hogy a Szapáry utca után következhet az ebből nyíló Járom, illetve a Kastély utcák aszfaltozása.

Mint mondta, ezután kerülhet majd sor a Vető utca aszfaltozására, illetve közbeszerzési eljárás alatt áll a Molnár utca. Utána a Gereblye utcával, Eke közzel lehet folytatni a munkát. 

– Vannak még feladataink, a Judit, a Júlia utcák leaszfaltozása, illetve a Sugár utca folytatása is a következő évek tervei között szerepelnek – zárta szavait a képviselő.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email