22_03_29_erdmost_nincskep

A semmi ágán

22_03_29_erdmost_nincskep

A semmi ágán

Most ősszel megéljük, milyen elveszteni azt, amit eddig olyan természetesnek hittünk: az egészségünket, a szabad mozgásunkat, a rövid távú tervezés biztonságát. Vajon hogy hat ez a helyzet azokra, akik a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják kielégíteni? A hajléktalanszállón jártunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Átlagos őszi reggel. Az udvaron száradó ruhák, odabent itt-ott még a reggeli nyomai. A szálláson nagy a csönd, aki otthon van, az az egy napja újra megnyílt nappali melegedőben üldögél, a hatalmas, modern tévé előtt. Jó helyre érkezett ez az adomány, segít elütni az üres órákat. A melegedő hónapokig zárva volt, november 9-én nyitotta meg ismét az egység újonnan megbízott vezetője, Stehlik Krisztián. A nappali melegedőt nemcsak a szállón élők vehetik igénybe, hanem a rejtett hajléktalanságban élők is, akiknek fedél ugyan van a fejük fölött, de nincs fűtésük, áramuk, vizük, sem elegendő élelmük, hogy kihúzzák a telet. Aki ide betér, az ebédre meleg ételt is kap, ugyanazt és ugyanonnan, mint az iskolák, óvodák. Minden hétköznap harmincöt adag ebéd érkezik, azoknak is jut tehát, akik nem a szállón laknak.

„A vírushelyzetben nagyon fontos, hogy ne zárva tartsuk, hanem kinyissuk az ajtót, hogy a krízishelyzetbe került emberek tudják, hol kérhetnek segítséget. Ezeknek az embereknek láthatóknak kell maradniuk. Aki hozzánk bekopog, az nemcsak meleg ételt kap, hanem az adományokból is juttatunk számára. Péksüteményt, zöldséget, gyümölcsöt hetente háromszor kapunk, de nagy szükség volna tartós élelmiszerre is” – hangsúlyozta Krisztián, aki korábban évekig vezette az érdi hajléktalanszállót, és most azon dolgozik, hogy visszaépítse és fejlessze a szolgáltatásokat (amelyek a Szociális Gondozó Központ korábbi vezetője alatt nem működtek kielégítően – lásd keretes írásunkat).

A legfontosabb feladat természetesen az, hogy a téli időszakot megfelelően le tudják vezényelni, a belső nehézségek és a vírusveszély dacára. „Azokért kell dolgoznunk, akik nem tudják önállóan átvészelni ezt az időszakot, és megkapják a szükséges segítséget. A járvány persze jelentős pluszfeladatokat ró az ágazatunkra, de az életnek így is mennie kell” – tette hozzá.

 

Az utcán élők

Az intézményben átmeneti szálló működik, itt hosszabb távon élnek a lakók, jobbára ötágyas szobákban. A női részleg tíz férőhelyes, de jelenleg csak öten vannak. A férfi szinten mind a tizenkét ágy foglalt. A szolgáltatásért fizetni kell, jövedelem függvényében, akik ugyanis itt laknak, azok vagy dolgoznak, vagy nyugdíjuk, egyéb szociális juttatásuk van. „Aki szeretne itt lakni, annak a tüdőés bőrgyógyászati lelet mellett két friss, negatív Covid-tesztet is be kell mutatnia. Értelemszerűen erre nincs pénzük a krízishelyzetben élőknek, nekik háziorvosi beutalóval ingyenes a tesztelés” – tette hozzá Krisztián, aki azon dolgozik, hogy élhetőbb, jobb körülmények legyenek a szállón.

Pályázati forrásból érkeztek ágyak, szekrények, ez utóbbiakat a napokban helyezik el a szobákban. A szálló földszintjén található a 23 férőhelyes éjjeli menedékhely, emeletes ágyakkal. Itt vannak még szabad férőhelyek, és Covid-teszt sem kell a bejutáshoz. „Ellátottjaink többsége régóta itt van. Ismerik a szabályokat, és partnerek abban, hogy az új kritériumoknak is megfeleljenek. Az újonnan érkezőket külön szobában kell elhelyeznünk a vírusveszély miatt. Ezt az elkülönítőt már kialakítottuk számukra.”

A kijárási tilalom és a különféle korlátozások nem érintik túlságosan a szállón élőket. Ők este nyolcra amúgy is otthon vannak már. Naponta frissen mosott, fertőtlenített textilmaszkot kapnak, és – amíg máshogy nem rendelkeznek országosan – napközben elhagyhatják a szállót, és ezzel a lehetőséggel élnek is. „Nekem már nincs mitől félnem” – mondta mosolyogva egy nyugdíjas lakó. Reggel-este lázmérés, tünet esetén pedig azonnal irány a kórház, de erre még nem volt példa.

Akikre sokkal komolyabban hatással lehet a járványhelyzet, azok az utcán élők, akik nem szeretnének beköltözni a szállóra. Ők vagy behúzódnak valahová és láthatatlanná válnak, vagy kint maradnak ugyan a kihalt utcán, de senki nincs, aki felfigyelne rájuk, és adott esetben segítséget kérhetne számukra. „Nekik meleg ruhára, pokrócra, hálózsákra van leginkább szükségük. Utcai szociális munkásaink mindenképpen kint vannak este tízig az utcán, hogy segítsenek: teával, élelmiszerrel, meleg ruhával, ha kell, gyógyszerrel. De a legnagyobb dolog az lenne, ha elérnénk, hogy bejöjjenek a szállóra. Ez a legnehezebb feladat” – hangsúlyozta Krisztián.

Hogy hányan élnek az érdi utcákon, azt pontosan nem tudni, tíznél biztos többen. Munkatársai azokat is látogatják, akik komfort nélküli épületekben élnek, és nem jut pénzük sem fűtésre, sem ennivalóra. Abban is segítenek, hogy ezek az emberek bekerüljenek a családsegítő szolgálat látóterébe.

Lehet újrakezdeni

Sokan gondolják úgy, hogy aki az utcára kerül, az „maga kereste a bajt”. Pedig sokszor elég egy családi tragédia, egy válás, munkanélküliség vagy egy bedőlt bankhitel, megfejelve valamilyen függőséggel, jellemzően alkoholproblémával. Ahogy a szálló vezetője hangsúlyozta, bárki feje felett összecsaphatnak a hullámok, elég egy rossz döntés, hogy elindítson egy negatív folyamatot. „Senki nem úgy indult az életnek, hogy hajléktalanná fog válni. A cél az, hogy ezek az emberek kijussanak ebből a helyzetből, ne hospitalizálódjanak, hanem sikerüljön továbblépniük. Bízom abban, hogy a munkánk eredményeképp ez egyre többüknek sikerül. Munkát, lakhatást kell találniuk, megőrizni az egészségüket, és pont azért vannak itt, mert ebben a háromban szorulnak segítségre. Segítjük őket visszahozni arra az életszintre, ami egy átlagembernek alapvető. A hajléktalanok közül nagyon sokan feladták. Számukra kiemelten fontos a pozitív megerősítés. Abban kell leginkább segíteni, hogy elhiggyék, lehet újrakezdeni, elindítani egy új életet, és a megoldás kulcsa valahol bennük van.”

Megkérdeztük az önkormányzatot a nappali melegedő tavaszi megszüntetésével kapcsolatban. Mint megtudtuk, a Szociális Gondozó Központ korábbi vezetője, Bertalan Ildikó utasítására izolációs helyiséget alakítottak ki a nappali melegedő helyén (a tavaszi járványhelyzet idején az elkülönítő létrehozása jogszabályi kötelezettség volt). A kialakítás úgy történt meg, hogy a szálló éjjeli menedék része egyben nappali melegedőként is szolgált, vagyis 24 órás benntartózkodásra is lehetőséget biztosított, viszont a korábbi nappali melegedő, ami kifejezetten erre a célra volt kialakítva, nem látta el a funkcióját. Ezt a helyzetet november 9-én felszámolta a Szociális Gondozó új vezetése, és hétfőtől nem csupán a nappali melegedőnek és éjjeli menedéknek, de az előírt izolációs helyiségnek is otthont ad a hajléktalanszálló. A járványhelyzet első hónapjaiban nem választották szét a szociális étkeztetésben és az ingyenes közétkeztetésben résztvevőket, emiatt előfordulhatott eseti kimaradás az étkeztetésben. A Szociális Gondozó Központ új vezetése a továbbiakban is minden ügyfél számára biztosítja a közétkeztetést, és a napokban elkezdték felmérni, kik részesülnek szociális, tehát kedvezményes, de térítésköteles ellátásban, és kik szorulnak rá az ingyenes napi meleg ebédre. A felmérés lezárultáig minden ügyfél részesül a szolgáltatásban.

Mivel segíthetünk?

Pokróc, hálózsák, meleg ruha és cipő, tartós élelmiszerek, vitaminkészítmények (bontatlan csomagolásban, érvényes lejárattal).

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email