22_03_29_erdmost_nincskep

Segítsünk,hogy segíthessenek!

22_03_29_erdmost_nincskep

Segítsünk,hogy segíthessenek!

Korábban már írtunk róla, hogy a Lea Otthont is súlyosan érinti a koronavírus okozta gazdasági válság, lakóik többsége munka nélkül maradt. Karácsony előtt a város összefogásával sok adományt kaptak, és kicsit fellélegezhettek, de a járványhelyzet nem szűnt meg, továbbra is elkél a segítség.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Varga-Hegyi Eszter intézményvezető az Érd FM 101.3-nak elmondta, a korábbi adományoknak hála az élelmiszerraktárat fel tudták tölteni, és a családjaik is bőségesen kaptak élelmiszert a karácsonyi időszakban, sőt, ünnepnapokon ünnepi ebéddel is meg tudták őket örvendeztetni. Január elején pedig össze tudtak állítani családonként egy-egy jókora élelmiszercsomagot, ami azért fontos ilyenkor, mert a januárra esedékes családtámogatási ellátásokat már karácsony előtt megkapták a lakók, így februárig kell gazdálkodniuk a szűkös keretből.

Az élet azonban nem állt meg karácsony elmúltával, a lakók többsége most is munkanélküli, így továbbra is szívesen fogadnak adományokat. Az intézményvezető nyilatkozata alapján most elsősorban a fogyóeszköznek számító mosószereknek, vegyszereknek, illatszereknek, élelmiszereknek és 1-es, 2-es pelenkáknak lenne nagy hasznuk. Játékokat és ruhaneműket karácsony előtt rengeteget kaptak, ezért arra jelenleg nincs szükségük. 

Adományokat személyesen leadni a Lea Otthonban lehet, aminek titkos a címe, mert lakóik bántalmazó kapcsolatból vagy várandósságukat eltitkolva menekültek ide. A címet, bízva abban, hogy azt bizalmasan kezelik, az adományozók a leaotthon@gmail.com e-mail címre írva vagy a 20/929-7809 telefonszámra telefonálva kérhetik ki.

Aki pedig utalna az otthonnak, az megteheti ezt a Lea Otthon 10702105-47120804-51100005-es bankszámlaszámán.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email