22_03_29_erdmost_nincskep

Sátánista jelképet festettek a templom falára

22_03_29_erdmost_nincskep

Sátánista jelképet festettek a templom falára

Csütörtökre virradó éjjel ismeretlen tettesek obszcén rajzot, illetve sátánista jelképet festettek az újvárosi Jézus Szíve templom homlokzatára. Hajdu Ferenc kanonok az Érdi Televíziónak elmondta: ez nem tekinthető egyszerű csínynek, szórakozásnak, hanem a keresztény értékek meggyalázása.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– A kereszténység a leginkább üldözött vallás a világon. Nyilván Magyarországon nem lehet olyan formában tenni ezt, mint például Szíriában vagy Franciaországban, ahol templomokat gyújtanak fel, de olyan formában igen, hogy egyházi épületeket gyaláznak meg. Ez nagyon tudatos cselekedet volt: nem véletlen, hogy ezeket a jelképeket festették fel. Kampányidőszak van, sokféle indulat, érzelem hullámzik az emberekben. Egyértelmű, hogy az egyház milyen értékek mellett áll ki – vannak olyanok, akik ezeket nem vallják, sőt, kifejezetten ezek ellen vannak, és ilyen formában fejezték ki egyet nem értésüket – mondta a katolikus plébános.

Hajdu Ferenc hozzátette azt is: az eseményt a rendőrségnek bejelentették, amely jegyzőkönyvet vett fel, és megkezdte az adatgyűjtést. A nunciatúrán keresztül a Vatikánnak is jelenteniük kell ezt az esetet.

A két falfirkát először fedőfestékkel tüntetik el, majd várhatóan a vakolatot is kicserélik. A helyreállítást a legrövidebb idő alatt szeretnék elvégezni – mint Hajdu Ferenc megjegyezte, bizonyára találnak olyan kivitelezőt, aki ezt a munkát a lehető leghamarabb elvégzi.

Az Érd-Újvárosi Plébánia délután közleményt is adott ki a rongálás ügyében:

2019. szeptember 5-én reggel döbbenten vettük észre, hogy templomunk homlokzatát, a bejárait ajtó két oldalán összerondították!

Az egyik oldalon egy obszcén rajz, a másikon egy sátánista kereszt. A szükséges lépéseket megtettük, a rajzok eltávolításáról gondoskodtunk.

Úgy gondoljuk, több történt, mint egy egyszerű rongálás!

Ezért 2019. szeptember 9-én, hétfőn este 19 órakor gyűlünk össze a templomban, hogy engeszteljünk és imádkozzunk az elkövetőkért, bármi is volt a szándékuk!

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre az alkalomra, akinek kedves ez a templom!

                              

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email