Ruhaosztást szervez az Érdi Vöröskereszt

Jótékonysági ruhaosztást szerveznek szombaton, 9 órától az Alsó utca 8. szám alatt. Egy áruház felajánlásának köszönhetően vadonatúj férfi-női, illetve gyermekruhákat, cipőket és játékokat tudnak szétosztani az önkéntesek a rászoruló családoknak.

– Az iskolakezdés előtt szeretnénk egy kis segítséget nyújtani a nagycsaládosoknak, akiknek a tanszerek bevásárlása is nehézséget okoz. Egy áruháznak köszönhetően most vadonatúj ruhákat tudunk adni mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek – tudtuk meg Janzsó Mónikától, a Magyar Vöröskereszt területi munkatársától.

Azt is elmondta, hogy adományokat egyelőre nem tudnak fogadni, az irodájuk ugyanis megtelt, erről ősszel lehet majd érdeklődni, ha valaki szeretne felajánlást tenni. Janzsó Mónika arról is beszélt, hogy augusztusban ismét lesznek véradások Érden, Tárnokon és Százhalombattán is, ezekre az eseményekre várnak minden véradót.

– A nyári hónapokban nagyon nehéz a véradások megszervezése, lebonyolítása, hiszen sokan nyaralnak. Azt azonban tudni kell, hogy ilyenkor is szükség van a vérre, hiszen a kórházakban vannak beteg emberek, ne feledkezzünk meg a rengeteg balesetről is, ami menet közben történhet, akár egy műtéthez is kellhet vér és ilyenkor egy kicsit nehezebb a dolgunk – emelte ki Janzsó Mónika.

Az ÉrdFM 101.3 riporterének interjúját itt hallgathatják meg a témában:
 


 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink