22_03_29_erdmost_nincskep

A rendőrség is segít a krízisidőszakban

22_03_29_erdmost_nincskep

A rendőrség is segít a krízisidőszakban

A fagyos idő a napokban érkezett meg, ami akár életveszélyes is lehet az utcán élők számára. A rendőrség, együttműködve a társszervekkel, már korábban megkezdte a felkészülést a téli krízisidőszakra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A 10 fok környékén lévő hőmérséklet már veszélyt jelenthet a szabadban tartózkodókra, ezért az Érdi Rendőrkapitányság már szeptember közepén felvette a kapcsolatot a Szociális Gondozó Központtal, a Polgárőrséggel és a Közterület-felügyelettel – tudtuk meg Gurubi Jánostól, az Érdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetőjétől, aki az Érd FM 101.3 riporterének adott interjút a krízisidőszakra való felkészülésről.

– Már szeptemberben megkezdtük társszerveinkkel a közös feladatellátás megszervezését. Ennek során a Szociális Gondozó Központ egy együttműködés keretében összehívott már egy értekezletet, ahol pontosítottuk a feladatköreinket, illetve azt, hogy ki és milyen módon tud segítséget nyújtani a rászoruló személyeknek. Kollégáim ilyenkor fokozott figyelmet fordítanak a rászoruló személyekre, felmértük Érden és környékén az egyedülálló idős személyek tartózkodási helyeit, fokozottan visszatérően ellenőrizzük őket – emelte ki Gurubi János.

A rendőrség a lakosság segítségét is kéri, a szomszédokat, közelben élőket jobban ismerik, pontosan tudják, ki az, aki segítségre szorul. 

A Gurubi Jánossal készült interjút teljes hosszában itt hallgathatja meg:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email