22_03_29_erdmost_nincskep

Őszi városkerülés, autómentesen

22_03_29_erdmost_nincskep

Őszi városkerülés, autómentesen

Bike safe-akcióval és aszfaltrajzolással várták az Érd Körbe szervezői az őszi tekerésen részt vevőket a Papi földeken. A módosított útvonalon most kevesebben tekertek végig, hiszen csak védettségi igazolvány birtokában lehetett csatlakozni, de a jó hangulat így is megvolt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Csengeri Attila főszervező elmondta, azzal, hogy a Papi földeket választották a találkozó helyszínéül, szerették volna felhívni a kerékpározók figyelmét a parkra, ami számos közösségi program helyszíne lehet. 

– Kicsit kevesebben vannak a védelmi intézkedések miatt, de aki eljött, jól érzi magát. Szeretnénk a várost kerékpárháton megismertetni minden érdeklődővel, ezt a célt szolgálja az is, hogy most új, módosított útvonalon megyünk – tette hozzá Csengeri Attila, aki felhívta a figyelmet a rendőrség által biztosított Bike safe-programra is, ami azt a célt szolgálja, hogy az ellopott kerékpárok mihamarabb visszajussanak eredeti tulajdonosukhoz.

Csőzik László polgármester – aki maga is részt vett a tekerésen – a rendezvény előtt beszámolt a folyamatban lévő kerékpáros fejlesztésekről – többek közt az Eurovelo-6 keretében épülő Duna-menti kerékpárútról, ahol Nagytétény döntésére várnak a nyomvonal kijelölését illetően. A polgármester elmondta: ebbe a projektbe az érdi önkormányzat is bekapcsolódik: a Beliczay-ház felújítását úgy irányozzák elő, hogy az alkalmas legyen kerékpáros szállásnak. 

A város szeretné saját forrásból kiépíteni a Parkváros-városközpont kerékpáros összeköttetést. Ez a projekt már megkezdődött, idén befejezik a Badacsonyi utca aszfaltozását, és jövőre az Emil utcával folytatják, ezt követi majd a forgalomtechnikai átalakítás: a kerékpársáv kialakítása és az érintett utcák egyirányúsítása. 

Csőzik László elmondta azt is, hogy a Velencei úton kerékpársávot alakítanak ki, és a bíróság környékén azért hoztak létre új, szokatlan kialakítású parkolókat, hogy a biciklisek biztonságosan közlekedhessenek. 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email