22_03_29_erdmost_nincskep

Óriási a dugó az M7 felhajtó felé

22_03_29_erdmost_nincskep

Óriási a dugó az M7 felhajtó felé

Olvasóink közül többen jelezték, hogy kilométeres sor áll az M7-es felhajtóhoz hétfő reggel óta csúcsidőben. A Magyar Közút tájékoztatása szerint a lámpa jelenleg nem a forgalom intenzitását is figyelembe vevő, dinamikusan változó programja szerint működik, hanem egy fix program szerint fut.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csőzik László polgármester a helyszínen tájékozódott a helyzetről. Azt írta Facebook oldalán, hogy a dugót a lámpa meghibásodása okozza.

„A Magyar Közút tájékoztatása szerint a javításokat tegnapi napon megkezdték, ennek haladásáról újabb tájékoztatást fogok adni, a Magyar Közúttal folyamatosan kapcsolatban maradok a helyzet végleges megoldásáig. Felkértem Rendőrkapitány urat is, hogy nyújtsanak segítséget a forgalom irányításában, hogy gördülékenyebb legyen a forgalom eloszlása.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya az ÉrdMost megkeresésére az alábbi tájékoztatást adta:

A jelzőlámpa meghibásodása miatt tegnap átmeneti megoldásként, a kivitelező megérkezéséig, kollégáink manuálisan vezérelték a jelzőlámpát. A kivitelező mára részlegesen megjavította a lámpát, de jelenleg is dolgozik a hiba végleges elhárításán. Legfrissebb információink szerint a forgalomérzékelő detektorokkal van probléma, ezért a lámpa programja átmenetileg nem forgalomfigyelés alapján, hanem óra szerint működik, emiatt alakulhatott ki torlódás. A hiba végleges elhárításáig a közlekedők türelmét és megértését kérjük!

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email