22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: ünnepélyes évnyitót tartott az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: ünnepélyes évnyitót tartott az ÉRD

Ünnepélyes évnyitót tartott a szurkolóik számára az ÉRD női kézilabdacsapata, ahol az új játékosok bemutatása mellett fontos bejelentéseket tett a bővülő szakmai vezetés.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg a rendezvényt. A városvezető beszédében hangsúlyozta, a csapat a tizedik NB I-es szezonját kezdi meg a világ legerősebb bajnokságának élmezőnyében. A polgármester megjegyezte, a város is idén ünnepli várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulóját.

– Újabb szezon kezdődik. Immár a tizedik az NB I-ben! Büszkék lehetünk a tizedik évre, hiszen sokak szerint a világ legerősebb bajnoksága a magyar, az ÉRD pedig az élvonal élvonalában szerepel.

A tizedik év eszembe juttatja, hogy a város is negyvenedik évét ünnepli és ez a két kerek évforduló biztosíthatja azt, hogy továbbra is ilyen sok örömet fog okozni az érdi női kézilabda csapat a városnak és a szurkolóknak

– mondta T. Mészáros András, polgármester.

A városvezető beszédét követően a klub sportigazgatója, Rácz Marianne is üdvözölte a megjelenteket, majd mindhárom új igazolás, a brazil világklasszis jobbszélső, Alexandra do Nascimento, Bízik Réka és Termány Rita is bemutatkozott a nagyközönségnek egy-egy rövid interjú segítésével. Továbbá az utánpótlásból felkerült a felnőttekhez két serdülőkorú játékos, a jobbszélső, Csáki Lilla, valamint a beállóként bevethető Kiss Dorottya Zsófia is.

Rácz Marianne elmondta továbbá, hogy a játékoskeret mellett a szakmai stáb is bővült, hiszen a korábbi izlandi válogatott kézilabdázó, Ragnar Oscarsson erőnléti edzőként, a francia Sebastien Gardillou szakmai konzulensként segíti a klubot.

A sportigazgató ezt követően bejelentette, hogy az ÉRD és a Moyra-Budaörs Handball egyéves együttműködési megállapodást kötött egymással – ennek részleteiről hamarosan beszámolnak.

A győri junior Európa-bajnokságon aranyérmet szerző Schatzl Natalie és a még pihenőjét töltő Simon Armilla mellett az évnyitón köszöntötték még a felnőtt strandkézilabda Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző magyar válogatott két érdi játékosát, Király Rékát és Landi Gabriellát is.

A játékosok köszöntése után

az ÉRD szerb jobbszélsője, Krpez-Slezák Katarina bejelentette a szurkolóknak, hogy anyai örömök elé néz, ezért az előttünk álló idényben felfüggeszti játékoskarrierjét.

Zárásként elhangzott, hogy az augusztus 15. és 17. között rendezendő IX. Érdi Kupára a belépés a szurkolók számára ingyenes, s ezzel együtt megkezdődik a jegy- és bérletárusítás az új idényre – ennek részleteit a későbbiekben teszi közzé a klub!

A női kézilabda NB I 2019/2020-as kiírása az ÉRD-FTC mérkőzéssel veszi kezdetét augusztus 31-én, 17.15-ös kezdettel.

A IX. Érdi Kupa programja
08.15., 18.00:
Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA

Az ÉRD kerete a 2019/32010-as szezonban
kapusok:
Julie Foggea, Janurik Kinga
jobbszélsők: Csáki Lilla, Király Réka, Alexandra do Nascimento
jobbátlövők: Jelena Lavko, Kiss Nikolett
irányítók: Tóth Gabriella
beállók: Kisfaludy Anett, Kiss Dorottya Zsófia, Simon Armilla, Szabó Laura
balátlövők: Markéta Jerábková, Jovana Kovacsevics, Landi Gabriella, Termány Rita
balszélsők: Bízik Réka, dr. Gávai Szonja, Schatzl Natalie
Vezetőedző: Szabó Edina
Sportigazgató: Rácz Marianne
Erőnléti edző: Ragnar Oscarsson
Szakmai konzulens: Sebastien Gardillou
Technikai vezető: Kiss Kálmán
Orvos: dr. Antal János, dr. Lendvai Andrea,
Gyúró: Ladvenszky Zsolt

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email