Az Aradi utcai létesítmény ma is bölcsődeként üzemel, igaz, már nem csupán hatvan gyermeket fogadnak, hanem 145-öt, hiszen 2010-ben az intézményt teljesen felújították, és egy új szárnyat is hozzáépítettek.

Sok szülő, akinek a gyermeke most a Pöttöm Sziget Bölcsődébe jár, még emlékszik a régi épületre (képünkön), talán maga is oda járt valaha. És van, aki a kezdetektől mintegy harminc évig dolgozott is benne, és vissza is tudja idézni ezeket az időket.

„Huszonnyolc évig dolgoztam az Aradi utcai bölcsődében, onnan mentem nyugdíjba. Korábban egy XI. kerületi gyár bölcsődéjében voltam gondozónő. Az egyik szomszédasszony szólt, hogy nyílik itt Érden is egy bölcsi, én pedig elmentem, megnéztem – akkor még félkész állapotban volt –, és jelentkeztem” – mesélte lapunknak Safarikné Irénke, aki öt évig volt csecsemőgondozó – mellett pedig vezetőhelyettes –, ezt követően nyugdíjba meneteléig vezette a bölcsődét.

Hogy milyenek voltak a legelső benyomásai? Mint mondta, nagyon tetszett neki, hogy nem egy összeszokott gárdába csöppent bele, hanem itt mindenki új volt. Tetszett neki az épület tagoltsága is, hogy nem voltak egymás hegyén-hátán a csoportok, és a kertben is el tudtak különülni egymástól. Hogy miért ide, az Aradi utcába épült Érd első bölcsődéje, azt a valahai vezető sem tudta megmondani – emlékei szerint egy homokbánya volt a helyén, itt tornáztak valaha a közeli (a mai Kőrösi) iskola diákjai, köztük ő maga is.

A kezdetekről is vannak pontos emlékei. „Huszonnégyen voltunk, a tizenkét gondozó mellett konyhások, takarítók is dolgoztak az épületben. Nekünk kellett berendezni a csoportszobákat is. Harminc gyermekkel kezdtünk, fokozatosan értük el a hatvanas létszámot. A szülők nagyon örültek, hogy végre bölcsőde nyílt Érden, alig bírták kivárni, hogy az ő gyermekük is beszokjon. Telt házzal mentünk mindig, volt várólista is” – tette hozzá.

Ez a mai napig sem változott – ma is ugyanolyan igény van a bölcsődére, mint a nyolcvanas években. Azzal a különbséggel, hogy most nem jellemző, hogy csecsemő korú gyermeket írassanak be a szülei. Annak idején nem volt ritka a háromhónapos baba sem. „Volt olyan anyuka, aki nem messze dolgozott a bölcsődétől, bejárt megszoptatni a kicsit” – mondta Irénke, aki arról is mesélt lapunknak, mennyire más szabályok szerint dolgoztak annak idején. Csak egy példa: a gyerekeket reggel, érkezés után tetőtől talpig levetkőztették a szülők, és a gondozók öltöztették fel bölcsődei (tehát nem otthoni váltó-) ruhába. Ennek higiéniai okai lehettek, ráadásul így ki tudták szűrni az esetleges kiütéseket, bőrfertőzéseket. Felszerelésük, gyerekruhájuk volt elegendő, ahogy étel is jutott bőségesen. Az intézmény konyháján főztek, a gyerekek korának megfelelően. Az étlapot ők maguk írták, figyelembe véve a picik életkorát, és az élelmezésvezető gondoskodott arról, hogy minden alapanyag rendelkezésre álljon. „Negyed tizenkettőkor a vezető ment megkóstolni az ebédet, ha valami még kellett bele, a szakács kijavította” – tette hozzá.

Ahogy teltek az évek, mások lettek a szokások, a szabályok. Először a bölcsődei ruha maradt el, aztán már a pelenkát is a szülő hozta. Az évek nem kímélték a bölcsőde épületét, egyre jobban lerobbant az intézmény – de ez a szülőket nem zavarta: bár az Edit utcában is megnyílt időközben egy bölcsőde, a túljelentkezés nem csökkent az Aradi utcában sem. Ma már több mint 145 gyermeket tudnak fogadni, de ennél is többre lenne igény.

Változást jelent a bölcsőde életében, hogy januárban visszanyeri önállóságát, az Edit utcaival együtt: a képviselők szeptemberben megszavazták, hogy a bölcsődék kiválnak a Szociális Gondozó Központ intézményi szervezetéből.