Minden gyermek a jövő lehetősége

Ezzel a címmel tartott szombaton sajtótájékoztatót Arató Gergely,a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője,Gregus László a Demokratikus Koalíció képviselő jelöltje és dr. Csőzik László polgármesterjelölt.

Arató Gergely az oktatással kapcsolatban elmondta, hogy az önkormányzatok jelentős részben eszköztelenek, de nem lehetnek tehetetlenek, nem tárhatják szét a kezüket, ha a gyerekeikről van szó. A nagyon szűkös anyagi és törvényi lehetőségek mellett is meg kell találniuk azokat az eszközöket, amelyekkel tudnak segíteni az oktatásban.

Gregus László az úgynevezett konduktív pedagógiát vázolta fel röviden azzal, hogy az egyfajta „rávezető, fejlesztő pedagógia, amely a sérült, valamiben hátrányt szenvedő gyermekekkel foglalkozik.” Gregus László felhívta rá a figyelmet, hogy egy megyei jogú városnak erre nagyon oda kell figyelnie.

Csőzik László arról beszélt, hogy a korai fejlesztés ma Magyarországon az egyik legnagyobb probléma.

– Keveset beszélünk róla, noha elképesztően magas arányban fordulnak elő a kis születéskori testsúllyal születő, koraszülött babák Magyarországon és regionálisan is. A kormány ehhez képest rendkívül csekély forrást biztosít ennek kezelésére– mondta Csőzik, hozzátéve: szükséges tartja a nappali ellátást, a korai fejlesztés támogatását, az intézményhálózat bővítését, s a téma azért fontos, mert gyakorlatilag eldől a gyerek sorsa ebben a korai fázisban, minél hamarabb kap kezelést, gyógyító jellegű foglalkozásokat, annál nagyobb esélye van arra, hogy teljes értékű gyermekként és aztán felnőttként tudja leélni az életét.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör