22_03_29_erdmost_nincskep

Mikuláskergetés jótékony céllal

22_03_29_erdmost_nincskep

Mikuláskergetés jótékony céllal

Idén is kacagva kergethették a Mikulást és a krampuszt a gyerekek a város főterén. A hideg ellenére sokan érkeztek a térre egy kis kergetőzésre és ajándékkal is készültek a Fészek Gyermekvédő Egyesület családok átmeneti otthona lakóinak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A számos futós program mellett ezen a téren sem maradt ki a Mikulás és krampusz kergető kacagva kocogás a város főterén. Ezúttal rengeteg kisgyermek gyűlt össze a koripálya körül, akik karácsonyi dalokkal hívogatták a Mikulást. A szép énekek célba is értek, sikerült előcsalogatni a nagyszakállút és a kicsik azonnal körbe is vették izgalmukban. 

A futás előtt egy kis édességgel töltekezett a főtéri tömeg, majd a Mikulással együtt kocogni kezdtek a Pelikán sétányon és a frissen felállított korcsolyapálya körül. Végül a Mikulás mellett a krampuszt is megkergették a gyerekek, volt olyan is köztük, aki meg is előzte – mesélte tudósítónknak Norbert, aki a Fészek Gyermekvédő Egyesülettel együtt érkezett a futásra.

Muk András Róka, BSI futónagykövet, az esemény szervezője elmondta, hogy minden évben van egy jótékony célja is ennek a programnak, ezúttal is a Fészek Gyermekvédő Egyesület családok átmeneti otthonának lakói számára gyűjtöttek édességet és ajándékokat, hogy meglephessék az ottlakókat a Mikulás ünnepségen.

– Először mindig osztunk egy kis szaloncukrot a gyerekeknek, aztán megérkezik a Mikulás, kergetőzünk egy kicsit a téren, ami most kifejezetten jólesett mindenkinek, mert nagyon hideg volt. Meg is lepődtünk, hogy idén milyen sokan jöttek, biztosan a jégpálya is közrejátszik ebben. Úgy láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy egyre több embert érünk el és várják is a családok a Mikulás futást – emelte ki Muk András Róka, az esemény szervezője, aki azt is hozzátette, hogy előzetesen felmérték a Fészeknél, hány kisgyermek lakik most ott és Mikulás csomagokat állítottak össze. A futásra érkezők egyéb ajándékokkal is készültek, azokat is átadták a Fészek munkatársainak.

Nyitrai-Hell Szilvia, a Fészek Gyermekvédő Egyesület kommunikációs munkatársa lapunknak elmondta, hogy évről évre mindig jönnek a gyerekekkel a Mikulás futásra, de év közben is igyekeznek átmozgatni az átmeneti otthon lakóit.

– Idén Mikuláskor egy fénybusszal készülünk a gyerekeknek, illetve kézműveskedést is szervezünk nekik és a futóknak nagyon köszönjük a csomagokat, így ezekkel is kedveskedni tudunk a kicsiknek – emelte ki Nyitrai-Hell Szilvia.

Az érdi futók szerdánként és vasárnaponként továbbra is összejönnek egy kis közös sportolásra, de várják az érdieket idén is a szilveszteri futásra.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email