22_03_29_erdmost_nincskep

Megújuló óvodák

22_03_29_erdmost_nincskep

Megújuló óvodák

Több óvoda is megújul idén nyáron: van, ahol a munkálatok ezekben a hónapokban indultak, máshol a tavaly, illetve még 2017-ben megkezdett átalakítások fejeződnek be. Bács István alpolgármester beszélt a beruházások részleteiről, és arról, milyen munkák várhatók a jövőben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az idei óvodafejlesztések négy csoportra oszthatóak, finanszírozásuk és ütemezésük tekintetében.

VEKOP-os forrásból két teljesen új óvoda épült: a Fácán és az Erdőszéle. A Fácán ovi kivitelezési munkálatai 2017. februárjában indultak, az új épületben öt hatvan négyzetméteres csoportszoba került kialakításra, mosdókkal, öltözőkkel, illetve egy összenyitható, többfunkciós térrel, és kialakították az óvoda udvarát is. A projekt idén június 15-én fejeződött be. A Favágó utcában épült fel az új négycsoportos Erdőszéle ovi, jelentős zöldterületen, sok terasszal. Ez a beruházás is idén nyáron zárult le. Mint Bács István hangsúlyozta, az EU-s beszerzési eljárás jelentős mértékben megbonyolította a két óvoda eszközbeszerzését, ezért a vártnál tovább húzódott mindkét program.

A második csoportba azok az óvodák tartoznak, amelyek felújítása már a tavalyi évben elkezdődött a Modern Városok Programja keretében, illetve VEKOP-os forrásból, és idén be is fejeződnek a munkálatok. Ilyen a Tállya óvoda, ahol tavaly elvégezték többek közt a homlokzati és lábazati hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, felújították a csoportszobákat.  Erre az esztendőre a tetőcsere maradt. Ide tartozik a Felső utcai Tündérkert tagóvoda is, ami szintén teljes egészében megújul, és ahol több jelentős munka is maradt erre az esztendőre, például a teljes elektromos hálózat cseréje.

– A harmadik csoportba azok az óvodák tartoznak, amelyeknél a munkálatok most nyáron kezdődtek a Modern Városok Program keretében. Ilyen a Kisfenyves óvoda, amely az alapoktól a tetőhéjazatig teljes egészében megújul. Azokat a nyílászárókat, amelyeket korábban nem cseréltek energiatakarékosra, most kicserélik, megújul a fűtésrendszer, a burkolat – tehát minden tekintetben új óvoda lesz. A Béke téri Kincses óvoda és a Pöttöm Sziget bölcsőde is teljes egészében megújul: igaz, itt nem idén kezdődtek a munkálatok. Ez egy öt ütemből álló felújítás, amelynek utolsó fázisához érkeztünk az idén. Itt a belső energetikai beruházások vannak hátra, ezen dolgoznak most a szakemberek – tette hozzá Bács István.

– A negyedik rész az udvarok felújítása. Négy óvodában újulnak, illetve újultak meg a kertek az elmúlt hónapokban: ezek a Felső utcai, a Tállya, a Kincses, valamint a Kincses óvodák. A munkálatokat részben önkormányzati, részben a Modern Városok Program forrásból finanszírozzuk. Ez is többszáz millió forintos tétel – jegyezte meg Bács István, hozzátéve: augusztus végére valamennyi beruházást befejezik (a kertekkel együtt), tehát szeptemberben a gyerekek kész és tiszta óvodákban kezdik a nevelési évet.

Az idei beruházásokat is figyelembe véve elmondható, hogy szinte minden óvoda megújult az elmúlt években Érden. A Tusculanum ovi 2017-ben esett át teljes energetikai felújításon (állami és EU-s támogatásból), és tornaszobát is kialakítottak a gyermekek számára. A Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvodáját tavaly újították fel, tágasabb csoportszobák, tornaterem, fejlesztő szoba, logopédiai helység várja itt a gyerekeket, és a korábbi 86 helyett már 120 ovist tud befogadni az intézmény. A Bem téri Szivárvány Óvodában csatornát újították fel tavaly, korszerűsítették a fűtésrendszert, és a hőszigetelésen dolgoztak.

Az Ófalusi tagóvoda épülete nem esett még át nagyobb felújításon, igaz, a kertet pár év előtt teljes egészében modernizálták, és az óvoda megkapta a szomszédos épületet is.

Bács István elmondta: a következő önkormányzati ciklus feladata lesz, hogy további óvodaberuházásokra szerezzenek forrásokat.

ؘ– Az Ófalusi és a Felső utcai óvoda kiváltására egy új, nagy óvodát kellene építenünk. Mivel ennek megvalósulása a legoptimálisabb körülmények között is négy-öt év lenne, a Felső utcai, igen leromlott óvodát mindenképp fel kellett újítani. Az Ófalusi ovi folyamatos karbantartással még pár évet kibír, de a cél egy modern intézmény felhúzása, egy új telken. Az Ófalusi ovi a régi önkormányzati épületben kapott helyet, amit a műemlékvédelmi szempontok alapján helyre kellene állítani és közösségi funkciót kellene neki adni. Ez azonban hosszabb folyamat lesz – hangsúlyozta Bács István.

Érd gazdagodik egy hatcsoportos református óvodával is, amely a Diósdi úton épül majd meg, és várhatóan három éven belül, valószínűleg 2021 szeptemberében megnyitja kapuit.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email