22_03_29_erdmost_nincskep

Még nem szülte meg ikreit a hajléktalan érdi nő

22_03_29_erdmost_nincskep

Még nem szülte meg ikreit a hajléktalan érdi nő

Rengetegen aggódnak a babái miatt annak a nőnek, aki a városközpontban szervezett magának kétes hírnevet azzal, hogy mindennap sörözik és láncban szívja a cigarettát, miközben mindenórás terhes. Az Annabell néven ismert nő, semmilyen segítséget nem fogad el, senki nem tudja mi lesz a kicsikkel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

FRISSÍTÉS! Kedd délután több órányi egyeztetés után az illetékes hatóságoknak sikerült meggyőzniük a nőt, hogy önkéntesen vonuljon kórházba. 

A Facebookon az érdi közösségek rendszeresen foglalkoznak azzal a nővel, aki tavaly óta a városközpontban él hajléktalanként. A fiatal nő először csak azzal vált ismertté, hogy folyton részeg volt, később viszont szemmel láthatóan elkezdett gömbölyödni a hasa, kiderült, hogy ikreket hord a szíve alatt. Több jóérzésű ember próbált már neki segíteni, de a nő a kommentek szerint agresszív és elutasító, látszólag mentálisan zavart. 

Úgy tudjuk, hogy a hatóságok tehetetlenek vele szemben. Többször próbálták már bevinni a hajléktalanszállóra, de szerették volna eljuttatni őt anyaotthonba, védőnőhöz, terhesgondozásra és egyéb helyekre is, ahol segítséget kaphatna. Annabell azonban nem kért a segítségből, ezért jogilag nem kényszeríthetik őt semmire (A törvény szerint megilleti őt az önrendelkezéshez való jog, vagyis visszautasíthatja az orvosi ellátást.), csupán annyit tehetnek, hogy visznek neki rendszeresen ételt és vizet. 

Úgy tudjuk, a nő tegnap szülési fájdalmakra panaszkodott, ezért a járókelők mentőt hívtak hozzá. Mivel oda sem akart bemenni, rendőrségi intézkedésre is sor került, akik jobb belátásra bírták és egy fővárosi kórházba szállították. Mivel a szülés végül nem indult be, a kórházat elhagyta a nő és kedden újra Érden volt már, ahol sört és cigarettát kéregetett a járókelőktől. 

Információink szerint van gondnoka a gyámügynél, figyelnek rá, de csak akkor tudnak vele szemben a törvény szerint eljárni, ha megszülettek a kisbabák, és ő továbbra sem hajlandó az egészségügyi ellátást igénybe venni, így ebben az esetben kiskorú veszélyeztetés büntette miatt eljárhatnak vele szemben. 

A Facebookon több száz kommentelő foglalkozik a nővel, de mindenki tehetetlen, hiszen Annabell nem működik együtt senkivel, mindenkinek mást mond azzal kapcsolatban, hogy mi a terve a kicsikkel. 

Pár napja beszéltem a hölggyel. Azt mondta anyaotthonba akar menni, ha megszül, tehát nem mond le a gyerekeiről.Ettől függetlenül tisztában van, hogy mi lesz a sorsa, mert elveszik tőle,nincs hova menjen,az anyaotthon szigorát nem bírja és jelen állapotában nem is viheti el a gyerekeket.Ha nem is mond le a picikről, de ő tuti nem nevelheti. Amúgy értelmes és kedves! csaj és még túl fiatal, hogy az elcsúszott életéért teljes mértékbe hibáztatni keljen.Hol vannak a szülei,rokonai stb? Ha elcsúszott miért nem segítették fel. Milyen szülő az aki a terhes lányát foggal körömmel nem szedi ki a mélységből? Aki meg egy darab kenyérrel nem segítette vagy nem ült le vele pár szóra az meg mi alapján ítélkezik. Fotelből,kényelemből,biztonságból könnyű az észt osztani.Én többnyire nem pénzt adtam de ételt,gyümölcsöt, üdítőt szívesen adtam és szívesen fogadta.Rendesen köszön,értelmesen beszél.Az elmúlt hetekben a lakótelep játszóterén aludt a csúszdán.Valaki kérdezte hogy hogy van,miben segíthet?….Szerencsétlennek van elég baja minthogy még tömegével belerúgjanak…Empátia emberek!
Én ismerem ezt a lányt vagyis ismertem mert ez már nem ő és igen is segíteni próbált neki az anyja de azok után hogy rájuk támadt féltek tőle gyámság alatt áll. A segítséget visszautasítja akkor ezek után szerintem az anyja mindent meg tett! Bár ez csak az én véleményem. 
Annabella a neve: elvileg régen elvették tőle a házát, még az ő nevén van. Pont indult a rendőrségre de teljesen kitúrták a saját házából, mármint nekem ezt ő mondta. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email