22_03_29_erdmost_nincskep

Letartóztatták az „unokázós” csalókat

22_03_29_erdmost_nincskep

Letartóztatták az „unokázós” csalókat

Az Érdi Járásbíróság nyomozási bírája meghallgatta az "unokázós" csalások három gyanúsítottját, majd elrendelte letartóztatásukat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A végzés indokolásában a bíró kifejtette, hogy a megalapozott gyanú valamennyi gyanúsított esetében fennáll, akik idős sértettek sérelmére követtek el bűncselekményeket olyan módon, hogy az elkövető a telefonhívás során a sértett közeli hozzátartozójának adta ki magát, közölte, hogy balesetet szenvedett, emiatt sürgősen pénzre van szüksége és jelezte, hogy a pénz átvételére egy ismerősét küldi a sértetthez. Ennek megfelelően a sértett lakcímére érkezett egy elkövető, aki az előkészített pénzt a megtévesztett sértettől átvette. A megalapozott gyanú szerint jelen ügy gyanúsítottjai a fenti módon az Érdi Járás településein élő több sértettől 200.000.- és 2.000.000.- Ft közötti összeget csaltak ki.

A bíróság kifejtette, hogy az elkövetés körülményeire, a bűncselekmény sorozat jellegére – egyes elkövetők büntetett előéletére – figyelemmel fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsítottak szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el és a bűnismétlés veszélyét a bűnügyi felügyelettel nem lehet kiküszöbölni, ezért szükséges a letartóztatás elrendelése. A bíróság döntését az ügyész és két gyanúsított tudomásul vette, az egyik gyanúsított a döntés ellen fellebbezést jelentett be.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email