22_03_29_erdmost_nincskep

A lélek hídjai

22_03_29_erdmost_nincskep

A lélek hídjai

Február 1-jén az IRKA kultúra napi rendezvényén mutatta be Szigeti Eszter és Varga Zoltán Kikelet című albumát, amelyen IRKA-tagok verseit zenésítették meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az est háziasszonya, Daróciné Márta meghatódva konferálta fel az előadóművészeket. „Szívében születik,/ ajkáról száll a dal,/ és akik fülelik,/ érzik, hogy jót akar…” – idézte Zsirai Lászlót, aki verset írt Szigeti Eszterről, Eszter énekel címmel.

 

 

Mivel ahhoz az est túl rövid volt, hogy a Kikelet című album mind a tizenhét dalát előadják Eszterék, de a lemezen szereplő minden költőtől szemezgettek egy-egy éneket. Így dalban hangzott el az esten Bíró András és az IRKA-tagok közül: Gani Zsuzsanna, Habos László, Dylan D. Tydes, Tarnócziné Barabás Irén, Szabó Aida/ Jampa drolma, Móczár Csaba, Pálfi Nándor, Kósa Márta, Temesi Éva, Kreischer Kornélia és Jáki Ferenc egy-egy költeménye. Közben pedig minden egyes dalhoz egy képet vetítettek ki az előadók a vászonra, hogy teljes legyen az audiovizuális összhang.

 

Szigeti Esztert a koncert után kérdeztük a zenéről, az albumról és a közönséggel való kapcsolatáról.

 

– Mi miatt estél szerelembe a zenével?

 

-A zenében az a szép, hogy minden emberi érzést kifejezhet, még azt is, amit szavakkal nem. Ahogy Kodály is mondta, a zene mindenkié, ez egy közös nyelv, szavak nélkül. Bár szakmai szinten senki nem foglalkozott a rokonaim között zenével, mégis nagyon dalos család voltunk. A muzsika, legyen az népdal, komolyzene vagy operett, mindig jelen volt az életemben egészen kiskoromtól fogva. És már akkor is azok a lágyabb muzsikák kerültek közel a szívemhez, amikkel most hivatásszerűen is foglalkozom. Halász Judit zenéjén nőttem fel, ő volt a példaképem, az ő stílusa a mai napig nagyon közel áll hozzám. Felnőttként írtam neki egy dalt „Halász Juditnak” címmel, amit az egyik érdi koncertjén oda is adtam neki cd-n. Két-három nappal később pedig felkeresett, hogy mennyire boldoggá tettem, és hogy sok sikert kíván. Azóta kíséri a pályafutásomat, és ha nem is napi szinten, de kapcsolatban vagyunk.

 

– Hogyan találtatok egymásra Varga Zoltánnal a zenei életben?

 

– Varga Zolival a konzervatóriumban pillanatok alatt kiderült, hogy ugyanúgy gondolkodunk a zenéről. Zoli nélkül ma már elképzelhetetlennek tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg az alkotást. Általában úgy születik meg egy-egy dal, hogy maga a dallam egyből megszólal bennem, a hangszerelés és a dinamika pedig már Zoli munkáját dicséri.

 

– Hogyan született a Kikelet című album?

 

– Emlékszem, kaptam Mártától (Daróciné – szerk.) egy antológiát, amiben olvastam Habos László Angyal vagy című versét. Rendkívül megfogott a vers, nagyon sokszor elolvastam, eszembe is jutott, hogy de jó lenne ezt elénekelni, de hónapokig nem jött rá semmi, aztán egyszer csak egy januári reggelen azzal keltem fel, hogy megvan a dallam.

 

– Mennyire egységesek ezek a versek, amik felkerültek az albumra?

 

– Nagyon különbözőek a versek, mindegyiknek más-más hangulata van, de ha valaki meghallgatja a lemezt, úgy érzi, hogy összetartoznak, mert összefogja őket az én lelkiségem és Zoli lelkisége. Nagyon büszkék vagyunk a lemezre, mert szerintem nagyon nagy dolog, ha az embert az otthonában szeretik.

 

– A koncertjeiden folyamatosan próbálsz magadból, a szeretetedből is adni nemcsak a zenéddel, de egy-egy öleléssel. Te honnan veszed az energiát?

 

– Szerintem mindenkinek a világon szüksége van szeretetre. A zene pedig tényleg gyógyít, híd lehet az egyik lélek és a másik lélek között. A koncertezés egy nagyon érdekes társasjáték -, és én ezért utálom a playbacket -, mert annyira jól működnek ezek a kölcsönös energiák a közönség és az előadók között. Hiába tűnk úgy, hogy én adok a közönségnek, mert közben én sokkal többet kapok tőlük.

 

A Szigeti Eszterrel készült interjút itt tudja meghallgatni teljes hosszában:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email