22_03_29_erdmost_nincskep

Leállította a parkoló lezárást a polgármester

22_03_29_erdmost_nincskep

Leállította a parkoló lezárást a polgármester

Információink szerint leállította a Stop Shop parkolóház második emeleti lezárását Csőzik László polgármester. Az ÉrdMost ma adta hírül, hogy a bevásárlóközpont üzemeltetője 22 óra és másnap reggel 9 óra között a bérlők érdekeire való tekintettel lezárja az első két szintet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Január 20-tól az üzemeltető bezárta éjjelente a városközpontban található áruház első emeleti parkolóját, mert az üzletekbe érkező vásárlóknak egyáltalán nem jutott hely, így a boltok forgalma is csökkent. Az intézkedés óriási felháborodást váltott ki az autósokból, az ingázók morogtak, a vásárlók örültek.

Az áruház parkolóházába a napokban újabb táblákat helyeztek ki, miszerint március 2-tól a második emeletet is lezárják. A hír hallatán az érdiek többsége nem tetszésének adott hangot, hiszen a városközpontban így is komoly parkolási problémák vannak. 

Az ÉrdMost úgy tudja, hogy délután a táblákat levették, a zárást bizonytalan ideig, vagy végleg elhalaszthatják, miután Csőzik László polgármester nyomatékosan kérte az üzemeltetőt erre. 

A parkolási problémákkal az Érd Mediacentrum valamennyi felületén folyamatosan foglalkozunk. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email