22_03_29_erdmost_nincskep

Kuka helyett cserebere

22_03_29_erdmost_nincskep

Kuka helyett cserebere

Az ÉTH legújabb szolgáltatása a Nekem már nem, neked talán igen címen elindított könyv-, lemez és videó cserebere. Pató Simon cégvezető azt mondja, a hulladékkezelőnek az a célja, minél kevesebb hulladék termelődjön, minél több mindent lehessen újra hasznosítani.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Sokszor a kukában landoltak eddig a megunttá vált könyveink, pedig a hulladékkezelőnél igazi ritkaságokra is bukkantak ezek között, így született meg Pató Simon cégvezető fejében az ötlet, hogy új, ingyenes szolgáltatást indítanak a lakosok részére. A „Nekem már nem, neked talán igen” kezdeményezés lényege, hogy ezentúl a Sas utcai hulladékudvaron lehet leadni azokat a könyveket, bakelitlemezeket, videó- és magnókazettákat, amelyektől szívünk szerint megválnánk. Ezeket egy külön erre a célra kialakított helyiségben tárolják, ahova viszont bárki betérhet nyitvatartási időben, és válogathat az ott leadott „kincsek” közül, hátha talál olyat, amit szívesen hazavinne magával. Pató hozzátette, hogy ha nagyobb mennyiség gyűlik össze, az is a terveik között szerepel, hogy a határon túlra juttassák el ezeket.

 


 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email