22_03_29_erdmost_nincskep

Kell a figyelem és a közösen eltöltött idő

22_03_29_erdmost_nincskep

Kell a figyelem és a közösen eltöltött idő

Az Ága-Boga idén is számtalan programmal vett részt a házasság hetén, aminek zárásaként szombaton egy igazi, jó hangulatú, borkóstolós és párkapcsolat-építős estre került sor a Magyar Földrajzi Múzeumban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A házasság hetén a házaspárokat arra buzdította az Ága-Boga, figyeljenek oda egymásra, töltsenek el időt (csak) egymással. Ehhez pedig számtalan ötletet és – az érdi vállalkozók felajánlásainak köszönhetően – kedvezményt is kaptak a vendéglátóhelyeken, a mozikban és színházakban, táncesteken, hogy csak egy pár példát említsünk a sok közül. A visszajelzések pedig nagyon jók, hiszen tavalyhoz képest idén kétszer annyian vettek részt ezeken az eseményeken.

-Oda kell figyelnünk a párunkra, a párkapcsolatunkra, ezért arra is időt kell szánnunk. Időt, amikor csak mi vagyunk egymásnak –hangsúlyozta Bogatin Attila, az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének elnöke a házasság hetének záró ünnepségén, szombaton este a Magyar Földrajzi Múzeumban. – A párommal bevezettük a „mi napot”, azaz havonta egy napot csak egymásra szánunk. Szerintem akkor tudunk a gyerekekre jól odafigyelni, ha közöttünk is összhang van – fejtette ki az Ága-Boga elnöke.

Az est során lehetett játszani Stok Miklós, borkereskedő végtelen fantáziájának köszönhetően – borért cserébe, aztán felköszöntötték a jelenlevő évfordulós házaspárokat, akik közül kettő már a harmincadikat ünnepli idén, végül egy interaktív párkapcsolati tréning várt a résztvevőkre Petrus Márta, coach, blogger, író vezetésével.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email