22_03_29_erdmost_nincskep

Indul az iskolakezdés előtti vásárlási hajrá

22_03_29_erdmost_nincskep

Indul az iskolakezdés előtti vásárlási hajrá

Bár a nagy roham csak az ünnepi hosszú hétvége után kezdődik, már sokan készülődnek a szeptemberi iskolakezdésre. Augusztus 12-éig négyszer annyian igényelték a tanévkezdési támogatást, mint tavaly – az önkormányzat kibővítette a jogosultak körét. Jó hír: a tanszerek ára nem emelkedett jelentősen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bő két hét, és kezdődik az új nevelési év. Sokan még elutaznak a hosszú hétvégére, aztán indul az iskolakezdés előtti hajrá: a tanszerek beszerzése még hagyján, de kiderül, hogy a gyerek kinőtte az utolsó tisztességes nadrágját, hogy az újonnan vásárolt füzetekre kicsi a tavalyról megmaradt nejlonborító, beszáradt a tempera és elfeledkeztünk az edzőcipőről. Sok anyuka augusztus végére tartalékol pár napot a szabadságából, és egy szuszra megvásárol mindent, mások inkább elaprózzák: van, amit már júliusban megvásárolnak, hogy kevésbé terhelje a pénztárcát az iskolakezdés.

Jó hír a szülőknek, hogy idén már ötször annyian vehetik igénybe a tanévkezdési támogatást, mint korábban, ugyanis az önkormányzat kibővítette a jogosultak körét (erről bővebben a 6. oldalon olvashatnak). Az igényléseket szeptember végéig lehet benyújtani, de már most sokan éltek ezzel a lehetőséggel: mint Körmöczi Józsefné, a Polgármesteri Hivatal Humán Irodájának vezetője az ÉrdFM 101,3-nak elmondta, augusztus 12-éig 193 gyermek részesült tanévkezdési támogatásban. Az előző év ugyanezen időszakában 47 fő kapott támogatást, így elmondható, hogy már most négyszeresére nőtt az igénylők száma. (A 2018-as évben egyébként 295 család, összesen 499 gyermek kapott ilyen önkormányzati segítséget.)

A formanyomtatvány letölthető itt, és megtalálható a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán is. Az igénylőlapot benyújtani csak személyesen lehet a Humán Irodán, illetve az ügyfélszolgálaton, félfogadási időben.

A tanévkezdéshez segítséget jelent az is, hogy már augusztus végén megérkeznek a szeptemberi családtámogatások.

A másik jó hír, hogy – mint az egyik érdi írószerbolt munkatársától megtudtuk – nem drágultak számottevően a tanszerek a tavalyi árakhoz képest. Náluk a kisméretű füzetek 80-tól 300 forintig kaphatók, vastagság, illetve a borító mintája szerint. Minden tanévkezdésnek megvannak a maga slágertermékei, már ami a füzetek dizájnját illeti – a fiúknál a futballcsapatosak a nyerők, azokat sokan keresik. Iskolatáskából is nagy a szórás: a kis üzlet inkább minőségi, gerinckímélő termékeket árusít, ezeknek az ára persze magasabb, eléri a tízezer forintot is. Nagyáruházakban sok minden olcsóbb, ám azok, akiknek szükségük van az eladó tapasztalatára, tanácsaira, inkább a kisebb üzleteket választják az írószerbolt munkatársa szerint. Augusztus első, második hetében már többen nézelődtek, érdeklődtek, de az igazi tanszervásárlási roham augusztus 20-a után várható.

– Mi még a nyaralásra vásárolunk pár apróságot, nem az új tanévre. A férjem kap iskolakezdési támogatást a munkahelyén, akkorra időzítjük a vásárlást, amikor az megérkezik. A lányom hetedikes lesz, fontos, hogy minőségi termékeket vásároljak neki, és általában szaküzletekben nézelődünk – mondta egy betérő édesanya. Egy másik anyuka a bevásárlóközpontokban és az írószerboltokban egyaránt körülnéz; nem egyszerre, hanem apránként vásárol,így nem kell egyszerre nagyobb összeget kiadnia.

– A tapasztalahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg az, hogy nincs túl nagy eltérés az árak között, a minőségi tanszereket mindenhol meg kell fizetni – jegyezte meg.

Sok családnak könnyíti meg az iskolakezdést, hogy az általános iskolások, illetve 9. osztályosok tankönyveiért nem kell fizetni. A tankönyvek, munkafüzetek kiszállítását az iskolákhoz a Magyar Posta végzi; ország
szerte összesen 13 millió darabot visznek ki augusztus végéig a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Zrt. megbízásából. Érdre is érkeznek már tankönyvcsomagok; értesüléseink szerint augusztus 20-áig minden érdi iskola megkapja azokat. A Bolyaiba augusztus 10-én érkezett meg a könyvszállítmány: a tanárok mellett közösségi szolgálatos gimnazisták segítették a zsugorfóliázott csomagok beszállítását, elhelyezését.

Míg idén az 1–9. évfolyamosoknak jár ingyen a tankönyv, illetve a munkafüzet, és a 10–12. évfolyamon szociális rászorultság vagy nagycsaládos háttér esetén kérhető a tankönyvek ingyenessége, a 2020/2021-es tanévtől már egyetlen évfolyamon sem kell fizetni a tankönyvekért.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email