22_03_29_erdmost_nincskep

Ima az elkövetőkért

22_03_29_erdmost_nincskep

Ima az elkövetőkért

Engesztelésért és a templom megrongálóiért imádkoztak hétfő este az újvárosi Jézus Szíve templomban. A közel százéves épület homlokzatára múlt csütörtökre virradóra sátánista jelképet és obszcén rajzot festettek fel ismeretlenek. A templomot fennállása óta még nem érte ilyen támadás.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ha világi intézményt ér hasonló támadás, arra a válaszok is világiak: aláírást gyűjtenek, demonstrálnak, hogy megmutassák erejüket, összetartásukat.  Mi nem világi szervezet vagyunk, és az igazi támadás sem a kőépületet érte, hanem sokkal inkább az Úristent – mondta tudósítónknak hétfő este Hajdu Ferenc, az újvárosi templom plébánosa, aki Pál apostolt idézte: „Ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem”.

– Ezért mi, akik ehhez a 95 esztendős templomhoz kötődünk, szeptember 9-én engesztelésért imádkoztunk az Úristenhez, másrészt azokért imádkoztunk, akik ezt elkövették – tette hozzá Hajdu Ferenc atya. Mint mondta, nagyon sokan, sokféle szállal kötődnek ehhez a templomhoz: volt, akit itt kereszteltek, itt volt az esküvője, vagy épp apja, nagyapja segédletével épült meg annak idején. Nem véletlen tehát, hogy hétfő este minden padsor megtelt: a misét Hajdu Ferenc mellett Mojzer György plébános – aki szintén több szállal kötődik ehhez a templomhoz – celebrálta.

A rongálás ügyében a rendőrség vizsgálatot indított, de – ahogy Hajdú Ferenctől megtudtuk – nem találtak semmilyen nyomot, és a közelben elhelyezett térfigyelő kamerák sem rögzíthették a történteket, mivel a fák lombjai eltakarták a kérdéses területet.

Nemcsak a rendőrségnek, hanem az egyházmegyei hivatalnak is jelentették az esetet – a jelzésa hivatalon keresztül, a nunciatúrán át eljut a Vatikánba is, ahol összesítik a keresztény egyházat, személyeket ért támadásokat. Ugyanakkor a helyreállítást is megkezdték: még múlt csütörtökön lefestették a falat, de mivel ez a réteg nem takart teljes egészében, vakolatcserére is szükség volt. Az ajtó melletti oszlopok a közeljövőben egységes képet kapnak majd. Mint Hajdu Ferenc elmondta, a helyreállítás becsült összege 60 ezer forint – az erkölcsi kár azonban ennél jóval nagyobb.

A rongálásról részletesebben itt olvashatnak.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email