22_03_29_erdmost_nincskep

Idén Tótékkal ünnepeljük a magyar kultúra napját

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén Tótékkal ünnepeljük a magyar kultúra napját

A magyar kultúra napját ünnepeljük szombaton: a Bella István-, a Csuka Zoltán- és az Érdi Művészeti Díj átadását követően kihirdetik az Így írok én pályázat nyerteseit. Délután az Örkény István Tóték című kisregényéből készült színdarabot láthatja a közönség, 500 forintos áron. Jegyek még kaphatók!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A program délután egy órakor kezdődik a Szepes Gyula Művelődési Központban. Csőzik László polgármester ünnepi köszöntőjét követően kerül sor az immár hagyományos díjátadásokra: ezen a napon vehetik át a kitüntetettek a Bella István-, a Csuka Zoltán-, illetve az Érdi Művészeti Díjat. 

Ezt követően hirdetik ki a diákok számára kiírt Így írok én irodalmi pályázat eredményét, és osztják ki a díjakat a nyerteseknek. 

Délután három órától az Örkény István Tóték című kisregénye alapján készült kétfelvonásos színdarabot tekintheti meg a közönség, a Veres1 Színház előadásában.

A kedvezményes, 500 forintos jegyek még kaphatók a Szepes Gyula Művelődési Központ pénztárában, ma déltől este hét óráig, illetve szombaton délután két órától (pénteken a pénztár zárva tart).

Szereplők:
Az őrnagy: MIHÁLYFI BALÁZS
Tót: FARAGÓ ANDRÁS
Tótné: BALÁZS ANDREA
Ágika: CSÁKI EDINA
A postás: MOHAI TAMÁS
Gizi Gézáné: ZORGEL ENIKŐ
Cipriáni professzor/Lőrincke: JANIK LÁSZLÓ
Tomaji plébános/A lajt tulajdonosa/Elegáns őrnagy: PETRIDISZ HRISZTOSZ
Súgó: Zsolnay Andrea
Díszlet: Bátonyi György
Jelmez: Cselényi Nóra
Dramaturg: Deés Enikő
Rendezőasszisztens: Lekly-Kelemen Zsófia

Rendező: DICSŐ DÁNIEL

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email