22_03_29_erdmost_nincskep

Idén először tekerték körbe a várost

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén először tekerték körbe a várost

2019-ben először rendezték meg Érd főteréről indulva az Érd Körbe városkerülő kerékpáros túrát, mely a szokásokhoz híven 10, 30 és 60 kilométeres útvonalakon futott végig. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt másfél évtizedben szinte hagyománnyá vált a városban a tavaszi, a Föld napjához, illetve az őszi, az Autómentes naphoz kapcsolódó Érd Körbe, melyen ezúttal is számos gyermek, tinédzser, szülő és nagyszülő vett részt.

A családi rendezvény ennek okán természetesen családias, jó hangulatban telt, volt, aki komoly felkészülés után érkezett, s volt, aki először pattant nyeregbe 2019-ben. Utóbbit képviselte Érd alpolgármestere, Simó Károly is, aki ugyan kerékpározni még nem kerékpározott idén, de a sportos városvezető futással hangolt az eseményre.

– Nagyon jó kikapcsolódás, nagyon jó esemény a bringásoknak arra, hogy együtt tekerjenek, nekem személy szerint idén ez az első bringázásom. Jó egy kicsit körbetekerni, hogy megmutassuk, mi, bringások is itt vagyunk. Persze, mi autósok is vagyunk, akik másképp figyelnek a kerékpárosokra, de a városban meg kell mutatnunk, hogy érdemes egymásra figyelnünk a közlekedésben. Érd egy olyan kertváros, ahol fiatalok és idősek akár hobbiból, akár célhoz kötötten mennek kerékpárral – fogalmazott Simó Károly.

Akadt olyan is, akinek az Érd Körbén való részvételét nagy felkészülés előzte meg, hiszen az eddigi 30 kilométeres táv után először próbálta ki magát 60 kilométeren.

– Egyrészt kíváncsi vagyok, mert sosem voltam még ilyen túrán, másrészt viszont heti kétszer-háromszor országútizok, úgyhogy úgy gondolom, hogy ez inkább a szórakozásról, mint a sportkihívásról fog szólni – mondta el a hatvanas távon először szereplő Nyári Bendegúz.

A kisebb, 30 kilométeres táv szokás szerint a főtérről ófalu és a gát felé vette az irányt, ahonnan a Szabadság térre visszaérkezve válhattak le a tízkilométeres távot választók, majd a vállalkozó szelleműek egészen a parkvárosi napközis táborig mentek, hogy onnan Érdliget érintésével jussanak vissza a kiinduló állomásra, míg az országútisok pedig Tárnok, Súskút, Biatorbágy, Etyek, Herceghalom, ismét Biatorbágy, majd Törökbálint érintésével Parkvároson keresztül tekertek végig.

A túra előtt a megnyitón a szervezők negyedik alkalommal adták át a Bringabarát Érdért Díjat, melyet ezúttal az Érd Körbe egyik állandó résztvevője, ma már szervezője, a Zsugabubus becenévre hallgató Németh Zsolt kapott meg.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email