22_03_29_erdmost_nincskep

Hatszáz facsemete hulladékért

22_03_29_erdmost_nincskep

Hatszáz facsemete hulladékért

Az Összefogás Egyesület ebben az évben is meghirdette hulladékért facsemetét akcióját, melynek keretében az összegyűjtött szelektívért a helyiek gyümölcsfákat kaphattak. A Topoly utcai akcióban hatszáz fát osztottak szét és ezúttal az elektronikai hulladékért is lehetett fát kapni. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kígyózó sorban várták az emberek az összegyűjtött és szétválogatott hulladékért cserébe járó gyümölcsfát az Összefogás Egyesülettől. Kopor Tihamér képviselő, az egyik szervező elmondta, hogy korábban is sokan jöttek, de idén hatalmas tömeg gyűlt össze és mind a 600 gyümölcsfa új gazdára talált.

– Nagyon jó kezdeményezésnek látszik az is, hogy idén a szelektív hulladék mellett elektronikus hulladékot is hozhattak az emberek a facsemetéért cserébe. Még olyanok is idehozták a monitorokat, nyomtatókat, televíziókat, akik megköszönték, de nem vártak érte fácskát. Ezek körülbelül az itt lerakott hulladékmennyiség negyedét teszik ki – hangsúlyozta a képviselő.

Kopor Tihamértól azt is megtudtuk, hogy az akció egyik alapját jelentette az Elvira-majorral való jó viszony, ugyanis idén is onnan hozta a fákat az egyesület. A hulladékért cserébe cseresznye-, alma-, sárgabarack-, cseresznye- és szilvafa közül válogathattak az érdiek. Csernyák Györgyi, a Kutyavári óvoda igazgatója is vitt egy zsák műanyag hulladékot és meg is kapta érte a gyümölcsfát.

– Az óvoda udvarában fogjuk elültetni a facsemetét a gyerekkel közösen. A fák fontosságára is fel tudjuk hívni ezáltal a figyelmet, illetve az egészséges életmódra nevelés is hangsúlyos szerepet kap, így a gyerekeket a friss gyümölcs fogyasztására is buzdítani tudjuk. A fák nemcsak a levegő tisztasága miatt fontosak számunkra, hanem azért is, mert így tudjuk a legjobban bemutatni a gyerekeknek az évszakok váltakozását, szemléltethetjük az idő múlását. Reméljük, hogy jó termő fát kaptunk, hogy pár év múlva minél több gyermeknek jusson a friss gyümölcsből – mondta el lapunknak Csernyák Györgyi.

A kezdeményezése ezúttal sok gyermek is részt vett, a családok közösen vitték el az összegyűjtött szelektív és elektronikai hulladékot. 

– Jó érzés a visszajelzéseket hallani, immár azt is elmondhatjuk, hogy családi program ide eljönni. Ez azért fontos, mert jó példát mutatunk a fiatalságnak is. A rendes emberek nem dobják ki az elektronikai hulladékot, nem rakják le a kiserdőben, hanem eddig rakosgatták otthon, most pedig alkalmat találtak rá, hogy elhozhassák. Pár év múlva szó szerint ennek a gyümölcsét is le tudják szüretelni ezek az emberek. Mint ahogyan azok, akik 3-4 évvel ezelőtt már hazavitték az első gyümölcsfákat az akció keretébe. Ők már arról számolnak be, hogy milyen ízletes gyümölcsöt sikerült szüretelniük a kertben – tette hozzá Kopor Tihamér.

A kezdeményezés harmadik lábát az ÉTH jelenti, ők vitték ugyanis a helyszínre a zsákokat és gyűjtőedényeket, amikbe a hulladék került. Az összegyűjtött szelektív és elektronikai hulladékot pedig már szombaton el is szállították Sas utcai telephelyükre.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email