22_03_29_erdmost_nincskep

Három érdi az év vállalkozói között

22_03_29_erdmost_nincskep

Három érdi az év vállalkozói között

Hatvankét vállalkozót díjazott Év vállalkozója kitüntetéssel a VOSZ – köztük három érdit. A díjat Varga Mihály pénzügyminisztertől vehette át Kovács Krisztián (Fókusz Computer Kft.), Simon János Gergely (Sentimento Kft.) és Sipos Árpád (Pé-Ta Kft.) a Vállalkozók napján, a MÜPÁ-ban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A VOSZ idén már huszonegyedik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók napját, amelyre az ország minden megyéjéből mintegy hatszáz vállalkozó érkezett. Az Év vállalkozója kitüntetést hatvanketten vehették át, köztük három érdi: Kovács Krisztián, a Fókusz Computer Kft tulajdonos-ügyvezetője, Simon János Gergely, a Sentimento Kft. tulajdonos-ügyvezetője, és Sipos Árpád, a Pé-Ta Autókereskedelmi és Szolgáltató Kft. tudlajdonos-ügyvezetője. Érdemes megemlíteni, hogy Pest megyéből rajtuk kívül nem volt más kitüntetett.

Kovács Krisztián tudósítónknak elmondta: vállalkozásuk 22 éves múltra tekinthet vissza, egy barátjával, Fekete Attilával építették fel a céget; a csapat már 13 fős, és évről évre fejlődnek, megújulnak.

– Ez volt az első alkalom, hogy ilyen kitüntetést vehettünk át. Úgy gondolom, ez a díj azt mutatja, hogy kitartással mindenki el tudja érni a célját. Mi két pillérre támaszkodhattunk: első a család, a másik pedig a jó csapat. Nagyon sokat köszönhetünk nekik, ahogy az Ipartestületnek, illetve ügyvezető igazgatójának, Csóli Csabának is – a hasonló szemléletmód közel hozott minket egymáshoz, átíveltük a generációk közti hidat, és sokat segítettünk egymásnak – hangsúlyozta Kovács Krisztián.

Simon János Gergely cége az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar szereplőinek részére szállít berendezéseket, illetve nyújt szolgáltatásokat. Idén ünnepelték tizedik születésnapjukat.

– A cég a negyedik gyermekem. Ez alatt a tíz év alatt sikerült megfelelő színvonalú, jó minőségű szolgáltató céget felépíteni a kollégák segítségével. Kaptunk már szakmai elismeréseket; nagyon büszkék vagyunk arra, hogy elnyertük nemrég a Richter Innovatív Tudásalap Díjat, amit nagy szakmai elismerésnek éltünk meg. Nagyon jó érzés volt átvenni az Év vállalkozója kitüntetést is; a szakmai sikerek mellett nagyon jólesik, hogy ilyen díjban is részesítik a vállalkozókat – mondta Simon János Gergely.  

Sipos Árpádnak már a szülei is érdi autószervizt működtettek, 1966-tól, a saját vállalkozása pedig 1992-ben indult. Azóta cége nagyobb fejlődésen ment keresztül, Peugeot autókereskedésként működnek, 19 alkalmazottal.

Sipos Árpád lapunknak elmondta, nagyon büszke erre a díjra, ami nem az első kitüntetése: pár éve kivívta az Érd És Környéke Ipartestület kiemelkedő iparosoknak járó elismerését is.
– Úgy érzem, nagyon sok vállalkozó megérdemelne egy ilyen díjat, hiszen vállalkozónak lenni nem egyszerű: mindennap újabb kihívásokkal kell szembenézni, meg kell újulni, és minden nap újabb feladatot hoz. Kívánom minden vállalkozónak, hogy ebben a díjban részesüljön – hangsúlyozta.

Érdi vállalkozóknak ötödik éve ítélik oda a VOSZ elismerését; az első Pataki János cukrász,volt ipartestületi elnök volt – tudtuk meg Csóli Csabától, az Érd és Környéke Ipartestület ügyvezető igazgatójától, aki hangsúlyozta: Érden kiváló vállalkozások vannak, és akik elnyerik ezt a díjat, komoly értéket, színvonalat képviselnek.

Mint mondta, Érden 7700 vállalkozás működik a kamarai adatok szerint, ám az Ipartestületnek csupán 150-200 fizető tagja van, és így nagyon nehéz az érdekképviselet, szükség lenne szakmai segítségre. Csóli Csaba elmondta azt is: minapi elnökségi ülésükön részt vett Csőzik László polgármester is, és ígéretet kaptak arra nézvést, hogy az új városvezetés együttműködik majd az Ipartestülettel.  

 

 

 

    

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email