22_03_29_erdmost_nincskep

Folynak az egyeztetések a bíróság új épületéről

22_03_29_erdmost_nincskep

Folynak az egyeztetések a bíróság új épületéről

Az Érdi Járásbíróság eddigi működéséről jók a visszajelzések, a tapasztalatok és jelenleg is egyeztetések folynak az új épület kivitelezéséről. Polgármester-jelölteket állít a Fidesz-KDNP a választókerületben és hamarosan befejeződnek a Sasvárosi orvosi rendelő munkálatai.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A választókerületben néhány helyen már eldőlt, kik lesznek a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjei az őszi választáson. Tárnokon Szolnoki Gábor, Diósdon pedig Albitz Gábor mellett döntött a pártszövetség – ismertette a tájékoztatóján az országgyűlési képviselő.

Aradszki András azt is elmondta, hogy eddig jók a tapasztalatok az Érdi Járásbíróság működéséről, és már folynak az egyeztetések az új épület kivitelezési munkálatairól is. A képviselő kiemelte, hogy hamarosan befejeződik a Sasvárosi orvosi rendelő, valamint a szakrendelő munkálatainak második üteme is. Ezzel pedig az egészségügyi szolgáltatások is magasabb színvonalon lesznek elérhetőek a megújuló városban. Emellett további egyeztetések vannak arról is, hogy a Modern Városok Programján felül más kulturális- és sportlétesítmények beruházására is lehetőség nyíljon az egész választókerületben – derült ki tájékoztatón.

Az országgyűlési képviselő az Európai Parlamenti választások eredményeit is értékelte.

– Meggyőző fölénnyel nyert a Fidesz-KDNP Érden, Tárnokon, Sóskúton. Szintén nyert, de nem olyan fölénnyel Diósdon és Törökbálinton, ez némiképp letükröződése az országgyűlési választás tavalyi eredményeinek is. Meglepetést nem hozott ez a választás. Azt lehet látni, hogy a migrációbarát és bevándorlásellenes erők összecsapása volt, ahol a magyar polgárok bölcs döntése alapján a bevándorlásellenes, azaz a Fidesz-KDNP pártszövetség győzedelmeskedett – hangsúlyozta a képviselő.

Mint fogalmazott: „Európa fontos országaiban megerősödtek a bevándorlásellenes erők, így van kire támaszkodnunk ebben a fontos nemzeti kérdésben és sikerül az európai platformon ezt hangsúlyos kérdéssé tenni.”

Aradszki András a 2020-as költségvetésről is szót ejtett, amelyet most nyújtott be a pénzügyminiszter és amely, mint mondta, a „családok támogatásának költségvetése” lesz.

– Kiemelt cél és feladat lesz, hogy Magyarország családbarát hely legyen és hogy a családvédelmi akciótervben megfogalmazott célok megvalósuljanak. A családbarát intézkedésekre 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre, és közel 224 milliárd forinttal magasabb lesz az idei összegnél – tette hozzá.

A vállalkozások és családok adóterhei is csökkennek, mintegy 380 milliárd forint jut majd a családi adókedvezményre és az első házasok kedvezményére, a falusi CSOK-ra is. A kisvállalati adó január 1-jétől 12 százalékra csökken és ezzel közel negyvenezer vállalkozó versenyképessége erősödik meg. A költségvetés egy gazdaságvédelmi akciótervet is fog tartalmazni, valamint a közbiztonsággal kapcsolatos feladattervek is nagyobb hangsúlyt kapnak majd.

– Az intézkedések alapja a gazdasági stabilitás, az, hogy nem növekszik az államadósság, és mindez a magyar emberek, magyar vállalkozók által megtermelt javakból áll az állam rendelkezésére – zárta szavait a képviselő.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email