22_03_29_erdmost_nincskep

Ezren a pályaválasztón

22_03_29_erdmost_nincskep

Ezren a pályaválasztón

17. alkalommal rendeztek pályaválasztási kiállítást Érden, 36 kiállító iskola és több mint ezer diák részvételével. A hetedik és nyolcadik osztályosok szó szerint és virtuálisan is belekóstolhattak különféle szakmákba, és szakemberek segítették őket a pályaorientációban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tizenhetedik alkalommal rendezett pályaválasztási kiállítást a Pest Megyei Kormányhivatal az Érdi Járási Hivatal Foglalkoztatási Főosztály Foglalkoztatási Osztályával közösen. Az Érd Arénában tartott kiállításra több megyéből és Budapestről harminchat kiállító iskola, illetve szervezet érkezett, és több mint ezer érdi és környékbeli diák vett részt a rendezvényen.

A kiállítókat és az iskolásokat T. Mészáros András polgármester köszöntötte, kiemelve: ez a börze nagyon fontos azok számára, akik még nem tudják, milyen irányban, melyik intézményben szeretnének továbbtanulni. A városvezető beszélt arról is, hogy Érd lélekszáma folyamatosan gyarapodik, és ezzel párhuzamosan bővülnek az iskolái is – nemrég az ötödik középiskola alapkövét tették le.

– Nagy gondot fordítunk arra, hogy iskoláink a lehető legnagyobb kínálattal és szakértelemmel álljanak a gyerekek rendelkezésére – hangsúlyozta T. Mészáros András, hozzátéve: nem csupán e tekintetben figyelnek a fiatalok igényeire; öt éve létrehozták az Ifjúsági Önkormányzatot is, amely a diákok elképzeléseit valósítja meg, tízmillió forintos költségvetésből, amint az önkormányzat biztosít számukra.

Dr. Zöld-Nagy Viktória, az Érdi Járási Hivatal vezetője reményét fejezte ki, hogy a rendezvény segít a fiataloknak a pályaválasztásban, hiszen nagyon kevés az a hetedik-nyolcadik osztályos diák, aki pontosan tudja, hogy milyen képességei vannak, és hogy melyik intézmény felelne meg számára.

– Többségében középiskolák mutatkoztak be, de voltak nagyobb foglalkoztatók is, mint például a Budapesti Közlekedési Vállalat, vagy a Magyar Honvédség. A diákok több turnusban, buszokkal érkeztek a kiállításra – tette hozzá a járási hivatal vezetője, aki elmondta azt is: szakmaismereti totóval, önismereti kvízzel is készültek a kormányhivatal munkatársai – így a saját képességeiket is megismerhették a fiatalok.

A Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara virtuális sétára invitálta a gyerekeket, akik négy szakmába nyerhettek betekintést a különleges szemüvegen keresztül (kiemelt képünkön).

A rendezvényen két érdi iskola, a Kós és a Gárdonyi is képviseltette magát. A Kós iskola különleges standdal készült idén is: a szakácstanulók finom falatokkal várták a gyerekeket, a pincérek terített asztallal, az eladók pedig kvízjátékkal. A többi tizenkét szakmába, illetve az iskola életébe az intézmény nyílt napján, november 13-án, illetve a Nyitott műhelyek program keretében, november 20-án tekinthetnek bele az érdeklődő diákok és szüleik.

A Gárdonyi iskola diákjai is örömmel adtak felvilágosítást iskolájukról.
– Legtöbben a felvételi követelményekről, a szóbeliről, az írásbeliről érdeklődnek, illetve az óraszámról és a nyelvoktatásról – mondta tudósítónknak Havril Koppány, aki a jó tanárok és a kellemes környezet miatt ajánlaná leginkább iskolájukat.
– November 26-án, a nyílt napunkon szeretettel várjuk az érdeklődőket.  – zárta szavait a fiatalember.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email