22_03_29_erdmost_nincskep

Érd jövője most fog eldőlni

22_03_29_erdmost_nincskep

Érd jövője most fog eldőlni

Az Alkotmánybíróság kinyilvánította: az állam nem lehetetlenítheti el az önkormányzatokat - így reagált a gödi különleges gazdasági övezettel kapcsolatos minapi AB-határozatra Csőzik László polgármester, hozzátéve: nyitott minden tárgyalásra, vitára, harcra, mert most dől el Érd jövője.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elutasította az Alkotmánybíróság Göd önkormányzatának a különleges gazdasági övezetre vonatkozó szabályozás alaptörvény-ellenességének megállapítására, valamint megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszát. A testület ugyanakkor alkotmányos követelményként előírta, hogy az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatok kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatást kell biztosítania.

„Tavaly tavasszal az ellenzéki vezetésű Göd az egyik nap arra ébredt, hogy a kormány elvette és a fideszes többségű Pest megyei önkormányzatnak adta a város közigazgatási területén épített Samsung-gyár feletti rendelkezést, ezzel pedig az ott megtermelt iparűzésiadó-bevételre való jogosultságát is. Ezzel az egyetlen intézkedéssel milliárdokat vettek ki a gödiek zsebéből. Annak ellenére, hogy a kizárólag a Fidesz által megválasztott alkotmánybírák most egy ilyen döntést hoztak, határozatukban mégis kiemelték, hogy az állam nem lehetetlenítheti el az önkormányzatokat. Ez Érd számára is fontos újdonság” – jegyzi meg közösségi oldalán Csőzik László polgármester.

Mint hangsúlyozta: ezzel az Alkotmánybíróság kinyilvánította, hogy az állam nem okozhat semelyik önkormányzatnak olyan mértékű bevételkiesést, ami miatt az nem tudja megfelelően ellátni a helyi közfeladatokat, például a szociális gondoskodást, az oktatási-nevelési feladatait, a közvilágítást vagy a szemétszállítást. Magyarán a kormánynak kutya kötelessége kompenzálni az általa okozott kárt, az önkormányzati bevételek elvonását! – emelte ki.

Mint azt korábban megírtuk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter február 19-ére találkozóra hívta a megyei jogú városok vezetőit, miután azok segélykiáltással felérő levelet küldtek a miniszternek, felsorolva, milyen veszteségeket szenvedtek el a koronavírus-járvány és a kormány döntései miatt. A Megyei Jogú Városok Szövetsége nemcsak a helyi iparűzésiadó-kiesés teljes kompenzációját kérte, hanem szinte minden területre plusz forrásokat igényelne a kormánytól. Csőzik László a találkozót megelőzően elmondta: 2,7 milliárd forintos támogatási kérelmet nyújtott be a város önkormányzata nevében a kormány felé – erre az összegre lenne szükség ahhoz, hogy fenntartsák az önkormányzati szolgáltatások színvonalát, és a minimális fejlesztések megvalósuljanak. 

Információink szerint a pénteki tárgyalások nem vezettek eredményre.

Mint Csőzik László közösségi oldalán írja: „Tovább fogom folytatni a tárgyalásokat azért, hogy az érdiek megkapják a tőlünk elvett milliárdokat, hogy megkapjuk a városunknak a tavalyi évet leszámítva, tíz éve minden évben kiutalt működési támogatást, és megkapjuk a kormányzati elvonások kompenzációját is. Nem érheti semmiféle diszkrimináció sem a várost, sem pedig az itt élőket, mert ez nem csak tisztességtelen, erkölcstelen, de mint kiderült, alkotmányellenes is! Érd működőképessége, a közszolgáltatásaink biztosítása a cél, ezért minden tárgyalásra, vitára, harcra nyitott vagyok, mert Érd jövője most fog eldőlni!” – zárja szavait.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email