22_03_29_erdmost_nincskep

Egy tisztább városért

22_03_29_erdmost_nincskep

Egy tisztább városért

Mintegy négyszázan dolgoznak ezen a hétvégén azért, hogy egy tisztább városban élhessünk. A Teszedd! országos akció keretében kommunális, építési és veszélyes hulladék kerül a zsákokba, amelyeket az ÉTH szállít majd el a jövő héten. Bár a szigorú intézkedéseknek köszönhetően évről évre kevesebb a szemét a város bel- és külterületein, még mindig évi 50-100 millió forintot költ az önkormányzat arra, hogy az illegális hulladéklerakókat felszámolja. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Azért jó itt lenni, mert felszedjük a szemetet, és a világ tisztább lesz. Én úgy vigyázok a Földre, hogy szelektíven gyűjtöm a szemetet, és komposztálok. Szoktam szemetet is szedni – így fogalmazott a hétéves Zonga, aki testvéreivel és szüleivel szedte a szemetet szombaton a Zengő utcában, a Teszedd! akció keretében. Ezen a hétvégén körülbelül négyszáz önkéntes gyűjtötte a hulladékot, hogy megtisztítsák Érd bel- és külterületeit a szeméttől.

Felső-Parkvárostól a Duna-partig több helyszínen tevékenykedtek az önkéntesek, hol három-öt, másutt akár százhúsz zsák szemetet összegyűjtve. T. Mészáros András polgármester, aki több helyszínre is ellátogatott, lapunknak elmondta: a szigorú intézkedéseknek, ellenőrzéseknek, illetve az erdőkbe vezető utak lezárásának köszönhetően érzékelhetően kevesebb a szemét a város környéki erdős részeken, bár még most is vannak felelőtlen szennyezők. Akit sikerül elkapni, komoly büntetésre számíthat: nemrég volt példa ötszázezer forintos bírságra is. Ez, ha belegondolunk, mennyit költ a város az illegális hulladéklerakók felszámolására, nem is olyan nagy összeg: éves szinten ötven-százmillió forintba kerül a város megtisztítása, amit az adófizetők pénzéből kell kifizetnie a városnak.

A szemétszedés már pénteken megkezdődött: a Teleki iskola 120 diákja a Bem teret és környékét tisztította meg. A Zengő utcában szombat reggel gyülekeztek az önkéntesek: ezt a területet korábban már lezárták a gépkocsiforgalom elől, de tavaly nem sikerült az egész részt kitakarítani, így most befejezték a 2018-ban elkezdett munkát. Körülbelül ötvenen dolgoztak itt: szemetet szedett az ÉRD kézilabdacsapatának több játékosa, valamint Szabó Edina edző és Rácz Marianne kapusedző, az Érd Médiacentrum, az Érdi Környezetvédő Egyesület, a Fidelitas, az ÖTHÉT Egyesület Pest Megyei Tagozata, a helyi természetvédők csoportja, valamint Fülöp Sándorné, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke, és több helyi lakos.

Tekintse meg képgalériánkat:

A Tetőfedő utcában is több mint negyvenen dolgoztak: itt nemcsak az illegálisan lerakott hulladékot kellett felszámolni, hanem az odasodródott, a faágakon, illtetve az aljnövényzetben fennakadt szemetet is összegyűjtötték a környéken lakó családok tudtuk meg Takács Évától, a helyi akció szervezőjétől, aki a többi önkéntessel évek óta munkálkodik a terület megtisztításán.

A Nagyállomás környékén a Tolmács utcában, Technikus, Intéző és Mérnök utcákban a környékbeliek szedték a szemetet, mintegy tizenöten, köztük Simó Károly alpolgármester, akitől megtudtuk: negyven zsák telt meg hulladékkal az akció végére.

Ófaluban az Eb-dorádó Kutyaiskola önkéntesei a Sulák-patak környékét és a piac mögötti területet tisztították meg a szeméttől Az Alsó és a Kornélia, valamint Meredek utca és a Kerülő utca környékén is dolgoztak az önkéntesek. Antunovits Antal képviselő és csapata a volt kastély környékét tisztította meg. Bőven akadt dolga annak a csapatnak is, amely a Molnár utcában szedte a szemetet: itt a Gárdonyi iskola diákjai és szüleik dolgoztak, míg a Duna-parton az Ága-Boga nagycsaládjai, a Horgászegyesület tagjai, valamint a Teleki iskola diákjai, és az ÉRD szurkolói. A verejtékes munkának meglett a jutalma: a Duna-parton és környékén dolgozó mintegy száz önkéntest a horgászok vendégül látták egy tányér paprikás krumplira.

Ahogy az előző években, úgy idén is a polgárőrök koordinálták a szemétszedő akciót: kivették a részüket a szállításból, a szemétszedésből, zsákokat, kesztyűket, frissítőket vittek a helyszínekre. Bár a Teszedd! akció vasárnap zárul, az igazi munka csak jövő héten fejeződik be, az összegyűjtött, bezsákolt szemét elszállításával – ez az ÉTH feladata lesz majd.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email