22_03_29_erdmost_nincskep

Csőzik: 2024 őszéig kifizetjük a csatornapénzt!

22_03_29_erdmost_nincskep

Csőzik: 2024 őszéig kifizetjük a csatornapénzt!

Az önkormányzati ciklus végéig kifizetjük a 250 ezer forintos csatorna-hozzájárulást az érdieknek, a bűnösöket pedig megbüntetjük - ígéri Csőzik László polgármester, hangsúlyozva: a lakosságtól beszedett önerőt az előző városvezetés felélte, elherdálta, eltüntette.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Éppen két hete jelent meg az Érdi Újságban az Érdi Csatornamű Vízgazdálkodási Társulás közleménye, amely szerint megkezdik „a hiánytalanul teljesített befizetések után érdekeltségi egységenként járó 13850 Ft kifizetését.” Ezzel kapcsolatban számos levelet, e-mailt és telefont kaptunk. Az olvasók elsősorban azt kérdezték, milyen kapcsolat van a mostani kifizetés és a polgármester korábbi, 250 ezer forintos ígérete között. Alább közöljük Csőzik László válaszát.

„A lakosságtól beszedett csatornapénzeket a T. Mészáros András vezette előző városvezetés, Simó Károly alpolgármester közreműködésével felélte, elherdálta, eltüntette. Ezek a tények.

Erkölcsi kötelességük lett volna a csatornázást úgy megvalósítani, a pénzekkel úgy gazdálkodni, hogy maradéktalanul vissza tudják fizetni az érdieknek a befizetett összegeket. A jogosan járó 250 ezer helyett most mindössze 13 ezerrel szúrják ki az emberek szemét.

Fontos tudni, hogy ezt nem az önkormányzat adja, hanem az ún. csatorna-társulat, amelyet még most is a fideszesek uralnak. Az új városvezetésnek semmi köze hozzá, mi nem látunk bele a működésébe.

A társulat számláján mindössze 200 millió forintot hagytak, ebből teljesítik most – jókora késéssel – az említett 13 ezer forintos visszafizetéseket. A herdálásukra az is jellemző, hogy még az elszámolási időszakra is megszavaztattak maguknak havi 250 ezer forint körüli tiszteletdíjakat. Ezek az elképesztően nagy összegek messze nincsenek arányban az elvégzett munkával!

A polgármesteri és alpolgármesteri fizetéseken felül éveken át ekkora csatornázási tiszteletdíjakat vettek fel az érdi fideszes nagyurak. Hiába fejeződött be a csatornázás 5-6 éve, azóta is havi többszázezer forintot kapnak az érdiek által befizetett 250 ezer forintokból. Lényegében minden hónapban fejenként megkapják egy család teljes csatornapénzét!

A vizsgálatok most is zajlanak, és pontosan utána fogunk járni annak, hova tűnt el a pénz java. Az már most is látszik, hogy nem a csatornázásra, hanem járulékos beruházásokra költötték az érdiek pénzét. Nyert a város pl. 1,5 milliárd forintot az önerő biztosítására, ezt a forrást mind a lakosok visszafizetéseire lehetett volna költeni. Ők azonban nem így döntöttek, mint ahogy nem kérdezték meg az érdieket arról sem, hogy elkölthetik-e a pénzüket mondjuk a Fürdő utca leaszfaltozására – merthogy még azt is a lakossági pénzekből finanszírozták!

Ugyanakkora összegre, 1,5 milliárd forintra megbüntették a várost a szabálytalan közbeszerzés miatt. Ők ezt is elhallgatták. Kifizette ugyan az önkormányzat helyett az állam, azonban ez az összeg a bírság helyett a lakossági pénzek visszaadásának fedezetéül is szolgálhatott volna, mint ahogy ez Nagykőrösön történt.

Döbbenetes, ahogy magasról tettek az érdiekre, és kizárólag az oligarchák érdekeit nézték. Az érdi csatornázásból ugyanis bőven gyarapodtak a nagy fideszes cégek, köztük a miniszterelnök apjának bányája is.

Határozott célja a város vezetésének, hogy visszajuttassuk az érdi családoknak az önrészt. A kifosztott számlákon ennek a fedezete azonban nem volt meg, amikor átvettük a város irányítását. Valahogy elő kell teremtenünk ezt az összeget. Állami támogatásból, vagy a csatornaszolgáltató cég tőkeemeléséből, vagy egyszerűen a helyi bevételekből éveken át, fokozatosan megpróbáljuk félretenni.

Szeretném kérni az érdiek türelmét és megértését, mert ez sajnos nem megy egyik évről a másikra. Különösen most, a járvány okozta gazdasági válság és a vállalkozások megroppanása idején, amikor az állam rendszeresen megsarcolja az önkormányzatokat, a helyi adóbevételeink pedig jelentősen csökkentek. Soha nem ígértük, hogy azonnal lezárjuk az ügyet. Azt viszont igen, hogy amint lesz elég pénz a kasszában, fizetni fogunk. Az önkormányzati ciklus végére, 2024 őszéig ezt kutyakötelességünk lesz megtenni, a bűnösöket pedig megbüntetni.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email