22_03_29_erdmost_nincskep

Amikor a fény útjára indul

22_03_29_erdmost_nincskep

Amikor a fény útjára indul

Fák, bokrok, rétek, álombéli tájjá szűrt érzelemképek – jellemezhetnénk Gyulay Erika festményeit, amelyeket a Szepes Gyula Művelődési Központban – az alkotó egyébként a névadó festőművész távoli rokona – láthatunk július 2-ig.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Fény–forrás című tárlat a művész utolsó három évben készült legújabb alkotásaiból ad válogatást, amelyeket Szabó László festőművész méltatott. A természet, a táj szeretete a családból eredeztethető hagyomány Gyulay Erika számára, ami alkotói látásmódját is befolyásolta az első perctől kezdve, ami korán eljött, hiszen gyermekkora óta rajzol és fest. És eljött aztán óhatatlanul – mert mint vallja, a kép mint mágia mindig foglalkozatta – az a pillanat is, amikor eldőlt: életében a festészeté lesz a főszerep.