22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: 17 érem az érdiektől a delfin ob első napján

22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: 17 érem az érdiektől a delfin ob első napján

Négy arany-, hat ezüst- és hét bronzérmet szerzett az Érdi Vízisport Kft. hét fiatal úszója a regionális delfin bajnokság közép-magyarországi régiójának dunaújvárosi eseményének első napján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Régiókra bontva zajlik a 2011-es és 2012-es születésű fiúk, illetve 2012-es és 2013-as lányok delfin bajnoksága. Az Érdi Vízisport Kft. úszók a közép-magyarországi régióban a dunaújvárosi Fabó Éva uszodában állnak rajtkőre a kétnapos eseményen.

A négy fiúval és három lánnyal induló érdi klub remekelt az első napon, hiszen a hét induló összesen 17-szer állhatott dobogóra.

Az Érdi Vízisport Kft. két váltóban is érmes lett, hiszen a Szaniszló Bence, Szegi Bence, Dudás Zsigmond és Tóth Hunor összeállítású 4×50 méteres fiú gyorsváltó másodikként érte a falat, míg a 4×100-as mix vegyesváltóban a Kóbory Sára, Tóth Hunor, Hegedűs Hanna Eliza, Szaniszló Bence sorrendű kvartett bronzérmesként zárt.

A váltók mellett egyéniben is kitettek magukért az érdiek. A legtöbb érmet a 2011-es Tóth Hunor szerezte, szám szerint hatot, miután a 100 méter mellett, a 400 gyorsot és a 200 hátat is megnyerte, 200 vegyesen másodikként, 100 gyorson és 50 pillangón harmadikként ért célba.

Tőle nem sokkal maradt el Szegi Bence. A 2012-es sportoló a 400 gyorsot nyerte meg korosztályában, de 200 vegyesen és 100 gyorson második helyen, 200 háton és 50 pillangón harmadik helyen végzett.

Dudás Zsigmondnak „nem kedvezett” Tóth Hunor remeklése, hiszen 100 mellen és 400 gyorson másodikként, 200 vegyesen pedih harmadikként zárt csapattársa mögött.

Rajtuk kívül még 200 méter háton Szaniszló Bence a dobogó legalsó fokára állhatott.

Bár a lányoknak nem jött össze az érem, ettől nem álltak távol Kóbory Sáráék, hiszen ő például háromszor lett negyedik, egyszer ötödik, egyszer pedig hatodik.

A regionális delfin bajnokság július 11-i versenynapján 200 méter gyorson, 50 háton, 200 mellen, 100 pillangón, 100 háton, 50 mellen és 50 gyorson viaskodnak az úszók egyéniben, míg váltóban a 4×50 méteres mix gyorsváltók és a 4×50 méteres vegyesváltók küzdenek meg egymással.

A verseny részletes eredményei ide kattintva érhetőek el!

Regionális Delfin Bajnokság, Dunaújváros, 07.10-11., Közép-Magyarország, III. régió
4×50 m fiú gyorsváltó:
2. Érdi Vízisport Kft. (Szaniszló Bence, Szegi Bence, Dudás Zsigmond, Tóth Hunor) – 2:23,41
lány 200 m vegyes (2012): 4. Kóbory Sára – 3:13,58; 8. Hegedűs Hanna Eliza – 3:27,19; 13. Guj Barbara Dóra – 3:36,58
fiú 200 m vegyes (2011): 2. Tóth Hunor – 3:07,17; 3. Dudás Zsigmond – 3:12,47
fiú 200 m vegyes (2012): 2. Szegi Bence (2012) – 3:13,62
lány 100 m gyors (2012): 6. Kóbory Sára – 1:22,15; 9. Hegedűs Hanna Eliza – 1:24,97; 16. Guj Barbara Dóra – 1:33,39
fiú 100 m gyors (2011): 3. Tóth Hunor – 1:17,34; 4. Dudás Zsigmond – 1:18,99, 5. Szaniszló Bence – 1:20,74
fiú 100 m gyors (2012): 2. Szegi Bence – 1:20,57
lány 100 m mell (2012): 5. Guj Barbara Dóra – 1.48,77
fiú 100 m mell (2011): 1. Tóth Hunor – 1:37,90; 2. Dudás Zsigmond – 1:41,87
lány 400 m gyors (2012): 4. Kóbory Sára – 5:58,95; 5. Hegedűs Hanna Eliza – 6:07,62
fiú 400 m gyors (2011): 1. Tóth Hunor – 5:41,93; 2. Dudás Zsigmond – 5:54,89
fiú 400 m gyors (2012): 1. Szegi Bence – 6:11,72
lány 200 m hát (2012): 4. Kóbory Sára – 3:04,82; 7. Guj Barbara Dóra – 3:18,78
fiú 200 m hát (2011): 1. Tóth Hunor – 3.00,56; 3. Szaniszló Bence – 3:05,64
fiú 200 m hát (2012): 3. Szegi Bence – 3:06,34
lány 50 m pillangó (2012): 5. Kóbory Sára – 0:39,95; 8. Hegedűs Hanna Eliza – 0:42,03; 14. Guj Barbara Dóra – 0:47,86
fiú 50 m pillangó (2011): 3. Tóth Hunor – 0:39,51; 4. Szaniszló Bence – 0:42,20
fiú 50 m pillangó (2012): 3. Szegi Bence – 0.41,42
4×100 m mix vegyesváltó: 3. Érdi Vízisport Kft. (Kóbory Sára, Tóth Hunor, Hegedűs Hanna Eliza, Szaniszló Bence) – 2:45,95

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email