22_03_29_erdmost_nincskep

Szilárd burkolat a Koronafürt utcában is

22_03_29_erdmost_nincskep

Szilárd burkolat a Koronafürt utcában is

Befejeződtek a Ligetszépe és a Fürdő utcát összekötő Koronafürt utca aszfaltozási munkálatai. A fejlesztés során az aszfalt mellett szegély került az útra, illetve elkészült a járda és helyreállították a kocsibeállókat is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Régóta várták a Koronafürt utca aszfaltozását az ott lakók, ugyanis egy egyenletesen lejtős utcáról van szó, ahol nagy problémákat okozott a lezúduló csapadék. Még akkor is kimosta az utca felső részét, ha csak kisebb eső esett – tudtuk meg Kopor Tihamértól, a terület önkormányzati képviselőjétől. Mint mondta, ez a probléma, ami miatt számos lakossági bejelentést kapott korábban, immár megoldódott.

– A Koronafürt utca már azt mutatja, amilyennek a későbbiekben az érdi utakat szeretnénk látni. Hogyha végig megyünk ezen az utcán, azt látnunk kell, hogy az adottságok azok adottságok. Egy keskeny utcáról van szó, ahol ugyanúgy biztosítani kell a biztonságos gyalogosközlekedést. Erre készült el az út egyik oldalán egy szegélykövekkel lerakott járda. Az utca adottságai nem nagyon tették lehetővé, hogy külön vízelvezető árok készüljön, tehát önmagában az úttest az, ami a vízelvezetést fogja megoldani. Van már erre példa Érd másik területein is, az adottságokat nem lehet kikerülni – hangsúlyozta a képviselő.

Kopor Tihamér azt is elmondta, hogy a környéknek a teljes, szilárd burkolattal való ellátása már majdnem a végéhez közeledik, egyedül a Keserűfű utca van még hátra, de az egy bonyolultabb munka lesz, a következő ütemben az fog elkészülni.

– A képviselői keretem terhére szeretném megoldani azoknak a területeknek a szilárd útburkolattal való ellátását, ahol már az utca egy részében van aszfalt, de valami miatt egy-egy kisebb szakasz kimaradt. Ilyen például a Nyárád utca Talabor utca felé eső része. Vannak olyan kisebb utcák, amelyek két meglévő aszfaltos utat kötnek össze, és a karbantartás ellenére néhány naponta mindig újabb munkákat adnak. Igyekszem minél hatékonyabban, minél célirányosabban felhasználni a rendelkezésemre – tette hozzá a képviselő, aki hangsúlyozta, hogy mivel a közgyűlés döntése nyomán idén a képviselői keret 10-ről 20 millió forintra emelkedett, így még több utca fejlesztésére lehetősége nyílik.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email