22_03_29_erdmost_nincskep

Online ballagás után személyes búcsú

22_03_29_erdmost_nincskep

Online ballagás után személyes búcsú

A rendeletek lehetővé teszik, hogy az iskolák megtartsák a ballagásokat. Bár a VMG-ben már tartottak online ballagást, a búcsút igyekeznek ünnepélyessé tenni, és ezen a szülők is részt vehetnek, igaz, csak az iskolaudvaron. Az öt osztálynak más-más napon tartják ezt a rendezvényt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Vörösmarty gimnáziumban április 30-án online ballagást tartottak. Mivel a járványhelyzet lehetővé teszi, szerveznek személyes búcsút is. Mint Szilasné Mészáros Judit intézményvezető az Érdi Televíziónak elmondta, az érettségi bizonyítvány átvételekor az osztályok zártabb körű (a diákokon kívül csak a szűkebb családot, a pedagógusokat érintő) ünnepséget terveznek.

– Ez minden osztálynak más-más időpontban lesz, június 16-án, 17-én, és az azt követő hét első három napján. Ezt nagyon idézőjelesen nevezném csak ballagásnak, hiszen a hagyományos rendezvényünkhöz ennek valójában nincs köze, de megteszünk mindent azért, hogy az idei végzősök is maradandó élményben részesüljenek – hangsúlyozta az intézményvezető.

A bizonyítványosztást követően a diákoknak egy utolsó osztályfőnöki órát tartanak. Bejárják az iskolaépületet, majd az udvart, az utolsó állomás pedig a díszterem lesz, ahol az igazgató elköszön tőlük, és átadja az iskola elismeréseit. A diákok műsorral búcsúznak az őket tanító pedagógusoktól. Ez idő alatt, mivel a hatályos rendelet szerint a vendégek zárt térben nem tartózkodhatnak, a szülők az iskolaudvaron lehetnek. 

Öt párhuzamos osztályban 163 diák végez az idén a VMG-ben. 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email