22_03_29_erdmost_nincskep

Művésztelep, tizenegyedik alkalommal

22_03_29_erdmost_nincskep

Művésztelep, tizenegyedik alkalommal

A tavalyi évben jubilált, így idén tizenegyedszerre szervezik meg az érdi művésztelepet, melynek megnyitója július 14-én, vasárnap lesz és két héten át tart majd.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Nem szoktunk tematikát választani a művésztelepnek, mert úgy gondoljuk, hogy az ide érkező, tapasztalattal felnőtt, jónevű művészek jöjjenek a saját gondolataikkal és ne próbáljuk valamerre irányítani a figyelmüket. A művésztelepen tizenhárman leszünk, majdnem az ország minden területéről, így természetesen Érdről, Budapestről, Szentendréről, Sárospatakról, Salgótarjánból és Németországból is. Eléggé színes, összetett csapat, egy összeszokott társaság gyűlik össze idén is – mondta el az ÉrdFM 101.3 riporterének Kéri Mihály, az Érdi Galéria művészeti vezetője.

Idén is a Bolyai János Általános Iskolában szerveződik a művésztelep, ami egy nagyon bevált hely – tudtuk meg Kéri Mihálytól, mert, mint mondta, itt mindenkinek jut majd egy egész osztályterem, amit berendezhet magának műteremként. A végén, július 26-án pedig ismét lesznek nyitott műtermek és piknik is a múzeumkertben, ami tavaly is nagyon népszerű volt.

A Kéri Mihállyal készült interjút itt hallgathatja meg.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email