22_03_29_erdmost_nincskep

MSZP: Vádaskodás és tagadás kongresszus előtt

22_03_29_erdmost_nincskep

MSZP: Vádaskodás és tagadás kongresszus előtt

Érdi szocialistákat is megnevez az a súlyos gazdasági visszaélésekre utaló levél, melyet a Pest Megyei Területi Szövetség elnöke, Fekete Zoltán írhatott az MSZP elnökének, s amit ma a pestisracok.hu híroldal publikált. Eszerint az MSZP felső vezetése eltussol egy súlyos gazdasági bűncselekményt, amelynek kapcsán a levél név szerint említi Szűcs Gábort és Tóbiás Józsefet. Megkeresésünkre Szűcs Gábor tagadta a PestiSárcok cikkében foglaltakat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tervek szerint az MSZP mai országos választmányi ülésén is napirendre kerülő levél szerzője azt állítja, hogy a szocialisták Pest megyei szervezete 2016-ban súlyos gazdasági visszaéléseket tárt fel, ám a párt felső vezetése azt eltussolta, s hallgatásra kérte a levél íróját is. A PestiSrácok hírportál cikkében olvasható levél név szerint hat érintettről ír, köztük Tóbiás Józsefről és Szűcs Gáborról, akiknek a neve mögött zárójelben az szerepel, hogy Érd.

A PestiSrácok azt is megjegyzi a levél szerzőjéről, hogy annak kétes ügyeiről több cikket is publikált az elmúlt években, sőt, egyes pártvezetők szerint Fekete a Pest megyei baloldal megrontója, aki mintegy „maffiahálózatként” működteti helyi sleppjét. 

Az ÉrdMost telefonon megkereste Szűcs Gábort, az érdi MSZP vezetőjét, hogy reagáljon a levélben olvasható állításokra. 

– Nulla igazságtartalommal rendelkezik az egész, hazugság, amit a PestiSrácok állít. Mind a PestiSrácok, mind pedig azok ellen, akik ezt megjelentetik, illetve különböző állításokat megfogalmaznak, büntetőjogi feljelentést fogok tenni rágalmazás miatt – mondta az érdi politikus. Arra kérdésre, hogy bizonyosan rá utal-e a levél, ő-e az a bizonyos „Szűcs Gábor (Érd)”, úgy fogalmazott: más politikust nem ismer ezen a néven Érden.

– Felületesen olvastam át a cikket, de semmi valóságtartalma nincs ennek a történetnek – zárta szavait.

*

Közben a Magyar Nemzet ma arról írt, hogy az MSZP központi pénzügyi ellenőrző bizottsága nem fogadta a párt 2019-es költségvetés-tervezetét, amit az elnökség jóváhagyásával a gazdasági igazgatóság nyújtott be. A lap információi szerint éppen az MSZP Pest megyei szervezetének mérlegével vannak problémák, így a most hétvégi helyett, csak a nyáron esedékes kongresszuson fogadhatják el a párt költségvetését.

A lap ennek kapcsán emlékeztet arra az MSZP elnökének tulajdonított levélre, amiben Tóth Bertalan arról írt, hogy „anyagi forrásaink beszűkültek, forrásaink jelentős részét a vidéki irodahálózat és alkalmazottaik fenntartására fordítjuk. Anyagi tartalé­kaink kiapadtak, az áprilisi választás előtt felvett hitelek jelentős része még visszafizetésre vár”. A dokumentum szerint Tóth ahhoz kérte a választmány támogatását, hogy értékesítsék az ingatlanokat azokon a településeken, ahol van saját tulajdonuk, de a taglétszám nem éri el a harmincat. 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email