22_03_29_erdmost_nincskep

Könyv az autóstopról és a szabadságról

22_03_29_erdmost_nincskep

Könyv az autóstopról és a szabadságról

November 24-én mutatták be a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban Zajti Ferenc Autóstoppal Lengyelországba című könyvét, ahol a kötet szerkesztője mellett három olyan személy is vendég volt, akik szerepelnek a kötetben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület elnöke, Bazsóné Megyes Klára ismertette, a könyvben olyan visszaemlékezéseket gyűjtött össze a szerkesztő, melyek a ’60-as, ’70-es évek autóstoppos nemzedékeiről szólnak, a visszaemlékezők között pedig van történész, fotós, zenész, nagykövet, köztársasági elnök, könyvtáros és geográfus is.

A bemutatón jelen volt Dr. Kiss Gy. Csaba, Barnaföldi Gábor és Dr. Kubassek János, akik három különböző korosztályt képviselő „utazó”, akik hasonló és különböző élményekkel gazdagodtak, pedig minden útra más indíttatásból indultak.

A könyv bemutatásán nem csak a kötetről, hanem Lengyelország akkori állapotáról is képet kapunk, illetve arról is, miért jelentette a magyar fiataloknak a szabadságot Lengyelország.

A könyv alapjául szolgáló beszélgetések egy részét a Zajti Stúdió Autóstoppal a szabadság felé című alkotásába foglalták, amellyel díjat is nyert a készítő. Ennek első változatát 2019-ben már láthatták az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület tagjai. A könyv pedig a nagy beszélgetési anyag mellett sajtóanyagokkal, a beszélgetőtársak rövid életrajzával és fotókkal is kiegészült.

Az Autóstoppal Lengyelországba című könyv kikölcsönözhető a Csuka Zoltán Városi Könyvtárból.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email