22_03_29_erdmost_nincskep

Influenza: erősödő aktivitás

22_03_29_erdmost_nincskep

Influenza: erősödő aktivitás

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban január 13. és 19. között 12370 ember, azaz az előző hetinél mintegy harminc százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A betegek 23,9 százaléka 0-14 éves gyermek, 38,8 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 27,4 százaléka, 9,9 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki – tájékoztatott az influenza figyelőszolgálat adatairól a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket Budapest, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Vas megyében diagnosztizáltak.

Az év harmadik hetében influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról két jelentés érkezett. Fejér megyében, egy óvodában – gyermekeket és felnőtteket is érintő – magas lázzal, hidegrázással, torokfájással, köhögéssel jelentkező légúti járvány alakult ki. Egy Heves megyei egészségügyi intézményben kialakult influenzaszerű tünetekkel járó járványban az egyik betegtől származó minta influenza A, másik betegtől származó minta RSV-pozitív lett.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email