22_03_29_erdmost_nincskep

„A gyermekotthonokat már rég be kellett volna zárni”

22_03_29_erdmost_nincskep

„A gyermekotthonokat már rég be kellett volna zárni”

Lapunk korábbi számaiban körbejártuk az örökbefogadási törvény módosításának hatásait, foglalkoztunk a nevelőszülői hálózatokkal. Most annak jártunk utána, mi a helyzet a gyermekvédelmi rendszerrel, és mi történik az állami gyerekgondozásban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ebben a rendszer és a gyermekjog egyik legismertebb hazai szakértője, Herczog Mária volt a segítségünkre.

Hogy látja, egy gyerek csak akkor nőhet fel biztonságos, szeretetet nyújtó családban, ha az anya nő, az apa pedig férfi?

Természetesen nem. A gyermek számára az a legfontosabb, hogy olyan családban nőjön fel, ahol szeretik, elfogadják, tisztelik, és ő is megtanulja, hogy a körülötte élőket tisztelje, becsülje, együttműködjön velük. Ahol megkapja a fejlődéséhez szükséges nevelést, ellátást, gondoskodást. Ebben nyilvánvalóan nem játszik semmilyen szerepet a szülő szexuális irányultsága vagy a nemi identitás, vagy az, hogy egy szülő egyedül neveli-e a gyermekét. Az örökbefogadás vagy a gyermekotthon csak egy része a történetnek.

Mi a helyzet az állami gyermekotthonokban?

A gyermekotthonokat már rég be kellett volna zárni. Helyettük sokkal kisebb létszámú lakásotthonok működhetnének, de a meglévő intézményekben is lehetne sokkal magasabb színvonalú munkát végezni, ha ehhez megfelelő erőforrásokat biztosítanának. A kormány azonban nem garantálja még csak a minimális feltételeket sem a működéshez. Az épületek és a berendezések nagy része rettenetes állapotban van. Megrendítő jelzésnek tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, ha egy állami fenntartású gyermekotthon a közösségi oldalán könyörög egy új hűtőért. Egy ilyen esetben kiemelnek gyermeket a családból, mert nem tudja biztosítani a fizikai feltételeket. Az állami költségvetésből fenntartott gyermekotthonok ezzel szemben nyugodtan koldulhatnak, gyűjthetnek ruhát és élelmiszert karácsony előtt a lakóinak. Ez megengedhetetlen. Ez 19. századi tempó. Ez azt jelenti, hogy az a pénz, amit az állam biztosít a gyerekek ellátására, nem elég. Hiába mozog egy gyermekotthoni férőhely 4-5 millió forint körül évente, mert ennek 85 százaléka az épület fenntartására és a fizetésekre megy el, a gyerekekre pedig csak minimális jut, azaz ugyanannyi, mintha egy szegény családban nőnének fel. És akkor a munkaerőről még nem beszéltünk. Arról, hogy a magasabban képzett vagy jó érzésű kollégák elmenekülnek ebből a rendszerből, mert vállalhatatlanok emberileg és szakmailag is azok a feltételek, amelyek között dolgozniuk kellene. De ez és az örökbefogadás vagy épp a nevelőszülők kérdése csak a jéghegy csúcsa. Magyarországon már nagyon régen, rögtön a rendszerváltást követően elindultak azok a reformok, amelyekkel abszolút éllovasnak számítottunk a régió országaihoz képest, és amelyek több mint húsz évig meghatározóak voltak. Nagyon jó irányban fontos változások történtek a gyermekvédelemben. Most viszont nem megtorpant a folyamat, hanem visszafejlődött a 19. századi szintre.

Mi a legnagyobb baj?

A magyar gyerekvédelemnek az a rákfenéje, hogy amit a szakmában kapuőri funkciónak hívunk, az abszolút nem működik. Már a legelején, helyi szinten kellene a családokat segíteni. Elvileg ezért hozták létre a gyermekjóléti szolgálatot, amelynek – együttműködve a többi segítő szakmával, az oktatással, az egészségüggyel, a rendvédelemmel és természetesen az államigazgatás, közigazgatás szereplőivel – mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy a gyermek a saját, vér szerinti családjában nőhessen fel, és ehhez a család minden segítséget megkapjon. A ’97-es gyerekvédelmi törvény megvalósításának feltételeit, a pénztől kezdve a kampányokon át a továbbképzésekig, az akkori kormány és Országgyűlés sem valósította meg. Így senki, sem a szakemberek, sem az önkormányzatok, sem a civilek nem értik azt a gondolatot, hogy nem minősítenünk kellene a családokat, hanem alkalmassá tenni őket arra, hogy fel tudják nevelni a gyermekeiket.

Hogyan lehet őket alkalmassá tenni?

Tulajdonképpen ugyanazokat a szolgáltatásokat kellene a vér szerinti szülők számára is elérhetővé tenni, amelyekért most az örökbe fogadó vagy a nevelőszülők esetén harcolunk. Például szülői készségeket megerősítő lehetőségeket, a gyerekek számára pedig traumafeldolgozást gyógypedagógiai segítség biztosításával. Ha elérhetőek lennének helyben a családok számára ezek a szolgáltatások, sokkal kevesebb gyereknek kellene családon kívül felnőnie. A történet másik oldala, amiről szintén szemérmesen hallgatunk Magyarországon, hogy nincs jó színvonalú szexuális nevelés, amely abban segítene, hogy aki gyermeket szeretne, az minden segítséget megkapjon ehhez, de aki nem szeretne, annak adott legyen az ingyenes és magas színvonalú fogamzásgátlás. Ez azért fontos, mert azok a gyerekek, akik állami gondozásba kerülnek, általában nem kívánt terhességből születtek, a szüleik nem álltak készen a gyerekvállalásra, sok esetben saját maguk is épp a gyerekvédelmi rendszerben nőttek fel, és így újratermeljük ezt a problémát.

Ez viszont ellentétes lenne a kormány kampányával, ami pont arra ösztönöz minden nőt, hogy szüljön minél több gyereket.

Ha a kormányzat valóban a demográfiai adatok miatt aggódna, akkor betartanák a gyermekvédelmi törvényt, és a 2007-ben általuk is megszavazott „Legyen jobb a gyermekeknek” elnevezésű, 25 évre szóló nemzeti stratégiát. Ezek egyikét sem tartják be. A megszülető gyerekek legalább negyede, de inkább harmada nagyon súlyos veszélynek van kitéve, mert a szüleik vagy szegénység, vagy más probléma miatt nem képesek megfelelő feltételeket biztosítani a felnevelésükhöz, és ebben nem kapnak semmilyen segítséget sem az államtól. Azt azonban még tudni kell, hogy ma Magyarországon a katasztrofális helyzetet nemcsak az okozza, hogy elfogadhatatlan ideológiák és nézetek mentén kormányozzák Magyarországot, hanem az is, hogy ezt az emberek egy része támogatja, mert tökéletesen hiányoznak azok az ismeretei, amelyek segítenék abban, hogy szolidaritást vállalhasson.

Érzékenyíteni kellene a társadalmat?

Mindenképp. Persze tudom, hogy nem lesz feltétlenül mindenki érzékeny a nehéz helyzetben lévők, a marginalizálódott helyzetűek, a romák, a szegények problémáira, de ha másért nem, akkor saját jól felfogott, önző érdekei miatt kellene támogatnia azt, hogy mindenki kapjon esélyt, mert csak így lesz biztonságos és prosperáló egy társadalom. Az ugyanis könnyen belátható, hogy ha évente eleve kevés gyerek születik, és jelentős részük esélytelenül indul, azaz már az óvodában, iskolában lemarad, nem kap meg mindent ahhoz, hogy a képességeit kibontakoztathassa, és az egészsége sem lesz megfelelő, az nemcsak neki lesz hátrány, de a közösségnek is, mert nem fog tudni egészséges felnőttként munkát vállalni, adót fizetni, hozzájárulni a közösség jóllétéhez. A politikának nagyon nagy felelőssége van abban, hogy segítse az embereket a tájékozódásban, abban, hogy szolidárisak legyenek egymással, mert bárki, bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítségre szorul. Ami azonban az elmúlt évtizedben történt, az ennek pont az ellenkezője. Minden társadalmi csoportot, minden érdekcsoportot egymással szembeállítottak, és mára ott tartunk, hogy senki senkivel nem szolidáris. Ez gyerekvédelmi szempontból nézve nagyon súlyos közösségi abúzus, amit a gyerekek ellen követ el a társadalom azzal, hogy nem arra tanítja őket, hogyan lehet egymással együttműködni, hanem hogy csak az számít, ami az én érdekem.

Névjegy:
Herczog Mária szociológus, a Család, Gyermek és Ifjúság Egyesület vezetője. Korábban tagja volt az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának, elnöke volt a brüsszeli központú Eurochild nevű szervezetnek, két és fél éve pedig a civileket segítő, Child Rights Connect világszervezet végrehajtó bizottságának tagja.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email