22_03_29_erdmost_nincskep

Fizika show, szárazjéggel

22_03_29_erdmost_nincskep

Fizika show, szárazjéggel

Pénteken lezárultak az Érdi Vörösmarty Mihály gimnáziumban a beiskolázási tanulmányi versenyek. November 9-én biológia, kémia, illetve humán, 16-án pedig matematika-fizika tanulmányi versenyt rendeztek a nyolcadikos diákok számára. Ez utóbbi az immár hagyományos fizika show-val zárult, amit a gimnázium diákjai rendeztek a versenyeredményekre váró nyolcadikosoknak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Versenysorozatunk nagy hagyományokkal rendelkezik; a matematika-fizika komplex versenyt például 1993 óta rendezzük a továbbtanuló fiatalok számára, azzal a céllal, hogy a diákok még az iskolaválasztás előtt rendszerezhessék tudásukat, tisztába kerüljenek azzal, milyen hiányosságaik vannak. Versenyünkön megmérettetnek, sikerélményhez jutnak, ráadásul az első négy-négy helyezett mentesül a szóbeli vizsga alól az adott tantárgyból – mondta tudósítónknak Szilasné Mészáros Judit iskolaigazgató.

A pénteki komplex matematika-fizika versenyen 70 diák indult, és még aznap eredményt is hirdetett az iskola. Míg a feladatlapokat javították, a nyolcadikosokat a szintén hagyományos, és nagyon látványos fizika show-val szórakoztatták a gimnázium felsőbb éves diákjai.

– Szabad kezet adtunk nekik, ők válogathatták össze a kísérleteket, a hullám, a fény, a mágnesesség, villamosság témaköréből – tudtuk meg Varga Zsolt fizika, informatika szakos tanártól, aki Petrovácz Ilona tanárnővel segítette a diákok munkáját. Mint elmondta, a kísérletekhez az iskola eszközeit használták fel, de volt, amit ők barkácsoltak össze, és voltak olyan speciális anyagok is – mint például a szárazjég –, amivel a Messer cég támogatta az iskolát.

Az interaktív kísérleteknek a nyolcadikosok is részesei lehettek: aki jól válaszolt a gimnazisták kérdéseire, annak egy szelet csoki volt a jutalma – de a legnagyobb jutalom természetesen a versenyen elért jó helyezés volt.

Versenyeredmények:

    8. osztályosok tanulmányi versenye
       
       
       
  Tantárgy Név Iskola
1. Biológia Polóny Kincső II.Rákóczi F. Tárnok
2. Biológia Kemecsi Zsófia Törökugrató, Budapest
3. Biológia Hortobágyi Norbert Andreetti K. Sóskút
4. Biológia Fabó Zsófia Eötvös L. Százhalombatta
1. Kémia Gerendás Roland Érdligeti, Érd
2. Kémia Hermann Attila Kőrösi, Érd
3. Kémia Tóth Krisztina Kőrösi, Érd
4. Kémia Szijártó Zoltán Marianum, Érd
1. Matematika/Fizika Somogyi Kornél Budaörs
2. Matematika/Fizika Ruff József 1. sz. Ált. Iskola, Százhalombatta
3. Matematika/Fizika Kositzky Henrik Budai Nagy Antal Gimnázium, Budapest
4. Matematika/Fizika Rákóczi Erik Kőrösi, Érd
1. Humán Levolt Péter Beethoven, Martonvásár
2. Humán Hujber Fanni Boglárka József A. Pusztaszabolcs
3. Humán Együd Benedek Bolyai, Érd
4. Humán Hajdú Eliza Anna Kozma F., Baracska
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email