22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi Tudományos Díjat kapott Lendvainé Tímár Edit

22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi Tudományos Díjat kapott Lendvainé Tímár Edit

Szent István napján adták át Érden a városi kitüntetéseket a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. Az Érdi Tudományos Díj mindazoknak a személyeknek adományozható, akik a tudományágak valamelyikében kimagasló teljesítményt nyújtottak. Az elismerést Lendvainé Tímár Edit múzeumpedagógus kapta.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az idei Érdi Tudományos Díj nyertese Lendvainé Timár Edit múzeumpedagógus.

Az érdi Vörösmarty Gimnázium tanulójaként, még a rendszerváltás előtt, 17 éves korában került kapcsolatba a Magyar Földrajzi Múzeummal. Részt vett a múzeum előadásain, tárlatvezetésein, és érdeklődésével, tárgyi tudásával, elhivatottságával korán kitűnt kortársai közül. Az Országos Középiskolai Tanulmányi versenyre pályamunkát készített az Érdről 1945-ben elhurcoltak sorsáról. Később, 1991-ben a múzeum munkatársa lett, ahol az adminisztratív teendők mellett rendszeresen képezte magát, és elvégezte a főiskolán, majd az egyetemen a földrajz szakot. A múzeumi munka minden területén kiemelkedő eredményeket ért el.

Kimagasló, Érd határain túlmutató sikerek fűződnek a nevéhez a tudományos munkában, a kutatásban, a  múzeumpedagógiában, a nyári múzeumi diáktáborok szervezésében, a közművelődésben, a tárlatvezetésben, a kiállításrendezésben, a publikációs tevékenységben. Ő hirdette meg az érdi diákoknak a „Vedd észre, hogy vigyázhass rá” rajzpályázatot és számos vetélkedőt.

Az ő alkotása a két állandó kiállítás katalógusa, az első múzeumpedagógiai kiadvány, a Balázs Dénes expedíciós munkáját bemutató tetőtéri állandó kiállítás, valamint a hozzá kapcsolódó konferenciakötet és katalógus. Meghatározó szerepe volt a 2015-ös GULAG évforduló méltó érdi  megemlékezéseiben, az országos tudományos konferencia szervezésében, a Szabadulás nélkül című kiállítás létrehozásában és a kétkötetes, magyar viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű tudományos monográfia elkészítésében.

Számos külső színhelyen, az ELTE-n, az Eötvös Kollégiumban és a határokon túl, Csíkszeredán tartott magas színvonalú előadásokat a múzeum értékeit bemutatva. Fontos, eredeti kutatási eredményeket tartalmazó tanulmányai jelentek meg az Érdi Krónikában, a Földrajzi Közleményekben, a Földrajzi Múzeumi Tanulmányokban, az ELTE szakmai kiadványaiban és térképészeti szakfolyóiratokban. Ő szerkesztette a múzeum fennállásának 25. évfordulójára kiadott kötetet.

Nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű, eredményes kutatómunkát végzett Svédországban. Svéd nyelvtudása, szakmai felkészültsége révén a svéd–magyar földtudományi kapcsolatok történetének legkiválóbb magyar ismerői közé tartozik. Fontos értekezése jelent meg A Kárpát-medence természeti értékei című, magyar és angol nyelvű, Érden 2003-ban kiadott kötetben. 

Szerény, feladatorientált, segítőkész emberi magatartása révén széles körben szerzett megbecsülést. Három évtizedes, kitartó, szorgalmas munkája eredményeivel jelentékenyen gazdagította a Magyar Földrajzi Múzeumot és Érd városát.
 

 
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email