22_03_29_erdmost_nincskep

Építkezés alatt is változatlan színvonalon

22_03_29_erdmost_nincskep

Építkezés alatt is változatlan színvonalon

Szeptemberre elkészült a konténeriskola, amit már birtokba is vettek a Kós diákjai. Míg az építkezés tart, e klimatizált, modern építményben tanulnak a szakgimnazisták és -középiskolások. Az iskola továbbra is elindítja felnőttképzését és nyelvi tanfolyamait – az oktatás színvonala nem változik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Kós Károly Szakképző Iskola az érdi Batthyány 2020-as program részeként, a Modern Városok Program pénzügyi forrásaiból újul meg, több ütemben. A munkálatokat májusban kezdték el, és két évig tartanak majd. Az első ütemben felhúztak egy három részből álló, tizennyolc tantermes konténeriskolát, és kialakítottak egy külön bejáratot az Ercsi út felé, hogy a diákok biztonságosan, az építkezést elkerülve közlekedhessenek.

A három, különböző szinten, de egymás mellett álló konténerben légkondicionált, fűthető, redőnyös ablakú tantermek, valamint kiszolgálóhelyiségek és tanári szobák is helyet kaptak.

Megkezdődtek a bontási munkálatok is: először a régi, balesetveszélyes sportpályát szüntették meg, és ledózerolták a forfa-épületet. Lebontották a tanműhelyeket, és ezen a héten bontják a tornatermet. A műhelyek szeptember 15-éig átköltöznek a főépületbe, ahol természetesen tantermek is maradtak.

A következő ütemekben új tornacsarnok, oktatási szárny és aula épül, illetve egy új tanműhely-ház, végezetül megújul a meglévő főépület is, a közműhálózattal együtt. Kialakítanak egy fedett parkolót, valamint egy kültéri sportpályát is.

Az iskola a munkálatok idején is indítja felnőttképzését, valamint VEKOP-os nyelvi tanfolyamait – a cél az, hogy a város, illetve a tanulni vágyók ne érezzenek semmit az építkezésből; az oktatás változatlan színvonalon zajlik majd.

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email