22_03_29_erdmost_nincskep

Díjakat is átadtak a Közgyűlésen

22_03_29_erdmost_nincskep

Díjakat is átadtak a Közgyűlésen

A novemberi Közgyűlés napirendi pontjai előtt adta át az Érdi Építészeti Nívódíjat, valamint a Szociális Munkáért Díjat T. Mészáros András polgármester. A díjazottak az eseményen arról is beszéltek, hogy az elismerés miként befolyásolja további életüket, pályafutásukat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Szociális Munkáért Díjat Fórizs Gyula Zsolt vehette át, aki 25 éve él és tevékenykedik Érden a közösség szolgálatában.  Az iskolai tanulmányokat és az igehirdetést szülőföldjén, Erdélyben kezdte, a teológiai tanulmányokat azonban már Magyarországon folytatta. Így került Érdre, megnősült és három gyermek édesapja lett. Mindvégig felügyelte az új, parkvárosi baptista imaház építését, majd 2001-ben lelkipásztorrá avatták.
Szerteágazó lelkészi feladatain túlmenően, nagy áldozattal végez önkéntes munkát városunkban a rászorulók megsegítéséért. Nem csak a gyülekezetnek jelent segítséget, hanem a városunkban élő hátrányos helyzetű családoknak, egyéneknek egyaránt. Krízis időszakban a Szociális Gondozó Központ munkatársai is számíthatnak önzetlen segítségére, akár tüzelőosztásról, hajléktalanok téli ellátásáról, akár ételek kiszállításáról van szó. 

– Egyik oldalról nagy meglepetés volt, hogy nekem ítélték az elismerést. Nagy megtiszteltetés ez számomra, és nagy elismerés is. Ez a város az otthonom és itt is élnek emberek, akik szükségben, bajban vannak, igyekszem nekik a lehetőségeimhez mérten segíteni és aztán hirtelen mindenki tudomást szerez erről. Ez hálával és örömmel tölt el.

Fórizs Gyula Zsolt azt is elmesélte, hogy kalandosan szerzett tudomást a díjról, az értesítést tartalmazó levelet ugyanis elkavarta.

– Meghívtak a Szociális Gondozó Központ ünnepségére, amit a Szociális Munka Napja alkalmából tartottak. Nagyjából 8 percet késtem, addigra már kétszer bejelentették a nevemet, hogy szeretnék bejelenteni ezt a díjat és gratulálni. Ahogy beléptem a művelődési központ nagytermébe, egyenesen mehettem előre a pódiumra. Nagyon örülök az elismerésnek, ugyanakkor továbbra is teszem, amit eddig, mert az nagy dolog, hogy érzik az emberek, hogy odafigyelést kapnak, hogy fontosak, hogy számítanak. 

„Egy jó épülethez nem elég egy jó terv”

Az Érdi Építészeti Nívódíj azoknak a tervezőknek adományozható, akik városépítészeti alkotásukkal közreműködtek az épített környezet alakításában, hozzájárultak a városban létesült épületek építészeti színvonalának emeléséhez.
A benyújtott pályázatokat Bíráló Bizottság értékelte, melynek tagjai: a Város Alpolgármestere, a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke, felkért építész szaktekintély és a Városi Főépítész voltak.
A pályázati felhívásra 2 pályamű érkezett, a nívódíjat a több szavazatot elért pályaműnek ítélte oda a Bizottság, mely felelős tervezője Tarnay Tünde építészmérnök. 

Tarnay Tünde az Érd, Esztergályos u. 37. szám alatti lakóház tervezéséért részesült Érdi Építészeti Nívódíjban. Műfaján belül szép, egységes munka, a környezet rendezése is kiemelkedő. A tervek színvonalas megvalósulása, a mediterrán hangulatot teremtő ősfás természeti környezet elfogadottá teszik a választott építészeti stílust a város Fenyves-parkvárosi helyszínén. A kerítésbejárat igényes kialakítása, közterület felé fordulása is példát adó. A tervező és a megbízó gondos együttműködése fontos szerepet játszott a nívódíjra méltó épület létrejöttében.

– Nagyon fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg elmondani, hogy egy jó épülethez nem csak egy jó terv kell, hanem egy jó megbízó és egy jó kivitelező is. Egy kedvező csillagállás esetén teremtődik meg egy olyan érték, amire érdemes utána ránézni, élni benne. Voltam a családnál, és azt volt az egyik legnagyobb élményt megélni, hogy mennyire szeretik az épületet – mondta el a díjátadást követően Tarnay Tünde.

Az építészmérnök azt is kiemelte, hogy egy ilyen elismerés sokat hozzátesz a további pályafutásához.

– Amikor hírt kaptam erről az elismerésről, megosztottam a közösségi média oldalamon a barátokkal, ismerősökkel. Nagyon érdekes volt megtapasztalni az őszinte gratulációkat, illetve akkor tűnt fel, hogy mennyire sok építtetőm volt nagyon boldog és büszke, hogy az ő tervezőjük nívódíjas lett. Ez nem csak ennek a háznak vagy a tervnek az elismerése, azoknak a házaknak is emeli az értékét, amelyek máshol vannak. 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email